Minden szép lesz? A felelős vállalatok hitelesebbé válhatnak, a négymilliárdnyi szegény egy része pedig a gazdasági vérkeringésbe bekerülve felemelkedhet - elvileg. A világbanki "világ megjobbítási" szempontokat felvillantó Development Outreach legfrissebb számában legalábbis nagyon bíztató (és elgondolkodtató) tanulmányok jelentek meg.

Néhány hónapja a kezembe került egy másik, magyar üzleti havilap, mely gyakorlatilag teljes számában a nagyon divatos, felelős vállalatokkal foglalkozott. Megindító olvasmány volt: minden oldalon Sales Development Managerek és Chief Executive Officerek meséltek arról, milyen fontos is a klímaváltozás elleni harc vagy éppen a kultúra támogatása. És még ha az említett vezetők munkába járáshoz nélkülözhetetlen terepjárója vagy szubjektív tenyérbemászási mutatója némi kétségeket is ébreszthetett az olvasóban, a céges tettek sokatmondóak. Még a legellenszenvesebb vállalatok is javulni látszanak.

A tettek - mondjuk egy hipermarket flottájának környezetbarát verzióra cserélése - már nem intézhetők el egy-egy kézlegyintéssel, mondván: píár-akció, semmi több. Mert hát persze, hogy az.  Az egész CSR - vállalati társadalmi felelősségvállalás koncepciójának az lenne a lényege, hogy a kegyetlen kapitalista cégnek egyre inkább üzletileg is megéri valami olyan pozitívumot is letenni az asztalra, amit nem csak a részvényesek értékelnek annak. Növekvő lobbierő, erősebb részvényesi elkötelezettség, márkahűség - az üzleti előnyök, ha nehezen is számszerűsíthetők, de megfoghatók.

A kritikusokat persze a társadalmi-természeti előnyök nehezen mérhetősége jobban érdekli. A cégek egyik kezükkel megsimogatják szegény etióp kisfiú bordáját, másik kezükkel meg gazdaságilag gyarmatosítják az országot. Példának okáért, a GAP, mely a gyermekmunkát büszkén elutasítja, tavaly egyik kiszervezett gyárában - micsoda meglepetés - szorgos gyermekkezekre bukkantak. (Igaz, a cég azt állította, hogy a beszállító tudtán kívül alkalmazott zsenge korúakat.) Hiába, a globális gazdaság nehezen átlátható szálakból álló szövet. A CSR pedig éppen ennyire nehezen értékelhető.

 "Ez nem CSR-program. Ez biznisz, társadalmi előnyökkel."A bevezetőben említett világbanki szemlében viszont olyan valamit találni, ami a fenti dilemmázásból előrelépést jelent. A relatíve újnak tűnő megközelítés lényege, hogy a négymilliárd főnyi, 3000 dollárnál kevesebb éves jövedelemmel rendelkező embertömeg hatalmas potenciális piacot jelent, de csak akkor, ha a szegénységből kiemelik. Kiemelni pedig annyit jelent, mint bekapcsolni a gazdaságba - például foglalkoztatással vagy korrektebb beszállítói szerződésekkel.

A legérdekesebb az Unilever indiai programja, amelyben mikrohitellel megtámogatva képeznek iskolázatlan nőkből értékesítési ügynök-vállalkozókat. (A női nem is halmozza a hátrányos helyzetet arrafelé, a kasztrendszer pedig pláne nem könnyíti meg az értékesítést.) Az ügynökök (Shaktik), állandó jövedelemre tesznek szert, ami akár a család többi tagjának iskolázását is segítheti. Egyre több lakossági felvilágosítást is tartanak a higiénia előnyeiről. Nem azért, mert az Unilever annyira szívén viseli a fertőzések veszélyét, hanem mert ezt diktálja az üzleti érdekük. Ahogyan a cég egyik alelnöke fogalmaz: "Ez nem CSR-program. Ez biznisz, társadalmi előnyökkel."

Ez az a szemlélet, ami talán hitelesebbé teheti az egész jóságos vállalat történetet. Különösen érdemes még elolvasni az Afrikát lámpákkal ellátni próbáló cégek és a Nestlé politikáját.

Nincs más hátra, ha piac kell, fel kell emelni a szegényeket. Új fogyasztókra van szükség. Felmerülhet bennünk, hogy - ha netán minden rózsásan alakulna - jót tenne-e a Földnek, ha még néhány százmillióan sokszorosára növelnék ökológiai lábnyomukat, ha a szamarakat egyre több helyen felváltaná az újgazdag parasztdzsip. És felmerülhet bennünk, hogy jót tenne-e ez a változás mondjuk az afrikai családoknak, az egyes emberek lelkének.

Megkockáztatom, létezik olyan nyomor, ahonnan nézve a mi nyugati fogyasztói kultúránk is komoly előrelépésnek számít. Még ha mi magyarok ezzel többnyire csak a BBC-n is találkozunk.