A kérdés, hogy vajon Jézus volt-e szerelmes, régóta izgatja a közvéleményt. Létezik a "hivatalos" állásfoglalás, mi szerint Isten Fia a szentség olyan mértékét bírja, amelyhez nem férhet hozzá ez a túlságosan is emberi, érzékiséggel fűszerezett érzelem. Ugyanakkor újra és újra kidoboltatnak ellenvélemények is. Bár ezek többnyire tiszavirág életűek, hangosak és széles körben terjednek el (elég a Da Vinci-kód robbanására gondolnunk), vakmerőn hirdetik, hogy Krisztus nemcsak hogy szerelembe esett, de meg is házasodott, gyermeke is született. (Természetesen ezek a nézőpontok Jézus istenfiúságát sem fogadják el.)
Szabados Ádám Erosz nyomában című könyve egyik változatnak sem szentel megkülönböztetett figyelmet, rövid esszéinek mégis központi motívuma - ahogy a szerző nevezi - Yeshua rabbi és Erosz viszonya. Szemlélete új és izgalmas. Nem választja el őket egymástól élesen, ahogy a ”hivatalos” vélekedés teszi, de nem is rendeli Erosz hatalma alá Yeshuát, ahogy teszik ezt a különféle "alternatív" nézetek. A könyvben körvonalazódó nézőpontból azt látjuk, hogy Erosz mintegy megtestesítője mindannak, ami az ember: azoknak az indítékoknak, amik nyomán cselekszünk, a vágyakozásnak, az örökös nyugtalanságnak és keresésnek, a kérdések sokaságának. Yeshua pedig az egyetlen, tőmondatokba tördelt, szűkszavú felelet minderre.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a szerelmet mindenki ismeri. Távolról, vagy közelebbről. Lehet, hogy kellemes emlékek fűződnek ehhez az megismeréshez, lehet, jobb volna elfelejteni. Mindenesetre van fogalmunk arról, ki is a címben megnevezett Erosz. Ugyanakkor az a széles perspektíva, amit a könyv felvillant, a görögségtől ránk hagyományozott isten új arcait mutatja meg. Gondoltuk volna, hogy a szocializmus ideológiájában ugyanúgy föllelhető, mint a detektívregényekben? Hogy nem csak az irodalomban és a művészetekben bontakozik ki, hanem a nemzeti tudatban és a logikában is?
Erosz mint alfa. Törekvéseink mozgatórugója – irányuljanak azok a másik ember birtoklására, vagy egy pillanat megörökítésére. S mindez azért, mert az emberben legbelül dolgozik a hiány, ami kielégülésre vár. Ha nem is tetováljuk a homlokunkra, ha még a tükör előtt sem suttogjuk el, mégis, valahol mindannyian tudjuk, hogy szomjasak vagyunk. Lehet ezt úgy is mondani, hogy "hiányzik a másik felem" de találóbb lehet az - Ady után -, hogy "minden egész részekre tört". Halomba gyűjtjük a darabokat - szerelmekét, ideológiákét, élményekét -, hogy hátha majd ettől összeáll a kép, végre hátra dőlhetünk, szemlélhetjük a "művet" és abba hagyja ezt az idegesítő dörömbölést a szív.
Ómega is Erosz, legalábbis: vágyik arra, hogy ómega lehessen, hogy befejezhesse végre azt a mondatot, amit megkezdett akkor, mikor megszülte a hiányt (vagy a hiány szülte meg őt?) és el kezdte betömködi a réseket. Olyan ez, mint a régi rajzfilmekben: a mesehős az egyik ujjával betömi a hajón keletkezett rést, és megnyugszik, megmenekült az elsüllyedéstől, aztán meglátja a következő rést, arra rátapasztja a lábát, de a repedések csak egyre sokasodnak, az összes testrész igénybe van már véve, végül nem marad más, csak a gunyoros záródallam, miközben a főhős lemondó pillantással lassan, de biztosan elsüllyed. Erosz képtelen megnyugtató módon befejezni az által megkezdett mondatot.
Akkor mi lesz? Ülünk tovább a széttördelt egészen, az összeragasztás reménye nélkül, a darabokra szakítottságot hordozva? Gyűjtjük tovább a pillanatnyi szerelmeket, lázálomba illő hevületeket? Hiszen teljesen igaza van Szabados Ádámnak, mikor azt állítja: "Erosz ugyanis nem elégíthető meg a metafizikai természetű hiány betöltése nélkül."
De ki tölti be ezt a metafizikai hiányt? Azt a hiányt, ami az elsődleges, ami megelőzi Erosz vágyakozását, mélyebb annál. Azt a vágyakozást, ami a legritkábban tudatosul bennünk, hiszen olyan sok látszólagos kívánságunk telepszik rá. A hiányt, ami Isten után kiált, végső, rendíthetetlen pontokat akar, hogy beléjük gyökerezhessen és érvénytelenné váljon végre az üvegcserepek kupaca.
Ezt a kérdést teszi föl minden egyes esszé. Válaszként jelennek meg, ha csak egy-egy mondat erejéig is Yeshua szavai. Újra és újra ugyanazt ismétli: "Én vagyok az út, az igazság és az élet." Ezzel nem tagadja Eroszt, nem minősíti az ember mélyéből fakadó vágyakozás tárgyát, nem ítélkezik összegyűjtött kincseink fölött. De túlmutat mindezen, ráadásul magára mutat. Azt állítja, hogy végig ő volt, akit kerestünk, ő, aki az egyetlen lehetséges ómega, az egyetlen lehetséges befejezése annak a mondatnak, amit életünkkel megkezdtünk.
Ugyanakkor, akár csak a kötetbe gyűjtött írások, Yeshua sem határoz az ómega sorsáról. Mindenki eldöntheti, oda kívánja-e illeszteni saját mondata végére, vagy másképp gondolja.
Méret: 113x179 mm
Oldalszám: 110
Kiadás éve: 2008
Kiadó: Harmat
Bolti ár: 1500.-Ft
Utolsó kommentek