Utólag persze rettenetesen bosszant, de attól még tény marad, hogy a fesztiválsorozat kezdete óta öt hétvégét töltöttem el a Lánchídon az egymást érő lacikonyhák és kézműves standok között, mire feltűnt: a másik oldalon fotókiállítás van. Fogalmam se volt róla, hogy miközben én a kürtőskalácsban és a hatalmas serpenyőkben piruló krumpliban lelem gyönyörűségem, vagy éppen kedvemre válogatok a mindenféle bögrék, ékszerek, kendők, szappanok és vágódeszkák között, hátulról olyan Magyarországon élő emberek portréi tekintenek le rám, akik még soha nem jártak Budapesten.
A színes képeken sokféle arc és kiállás. Némelyek magányosan, mások házastárssal vagy talán a szomszéddal karöltve. Mindenféle korosztály, sok gyerek. A többség komoly, esetleg szelíden vagy zavartan mosolyog – de vannak félrenézők, húzódozók is. Az egyik fotón robogón feszítő férfi, a másikon ott gomolyog egy egész birkanyáj. Atipikus turisták, ehhez nem fér kétség. Mégis: mindegyik kép hátterében ott az esti fényárban úszó Lánchíd.
Az ellentmondás feszültségéért felelős fotográfus, Pettendi Szabó Péter azonban szándékosan két nézőpontból örökítette meg a pillanatot. A csillogó budai panorámakép mellett tágabb perspektívában mindenhol ott a fekete-fehér valóság. Nem a fővárosban vagyunk, hanem falusi udvaron, mezőn. Az esti Lánchíd csak kép a képben, senki nem ment sehova, nappal van, roskadoznak a háztetők, vonyítanak a kutyák, omladozó falaknak támasztva pihennek a biciklik. Itt ráérünk nézni egymást lélektől lélekig.
Az üzenet szavak nélkül is célba talál, de van még egy ráadás-dimenzió. A vándorfotózásról dokumentumfilm is készült, melyen a vágyak, elképzelések, sorsok köré történet kerekedik.
„Jó lenne látni a fővárost, mielőtt meghal az ember. Legalább egyszer.” – nehéz belegondolni, hogy léteznek olyan szegletei az országnak, ahol ez a kívánság irreálisnak számít.
Szeretném ha tudnák, hogy ha csak képen is, de eljutottak Budapestre.
És legalább ennyire szeretném látni a mi hajléktalanjainkat, koldusainkat, és a nagyvárosi nyomor más megtestesítőit napsütéses legelő, hajladozó meggyfák alatti kispad, vagy falusi tornác témájú háttér előtti fényképen.
Pettendi Szabó Péter: HÁTTÉR: Járt-e Ön Budapesten? (Holnap kiadó)
2008.08.04. 08:02 J. Pavlovna
Nyár a Lánchídon - Háttér
6 komment
Címkék: fotó kiállítás szegénység periféria
A bejegyzés trackback címe:
https://elmondo.blog.hu/api/trackback/id/tr67598828
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
brunthall lépcső 2008.08.04. 16:23:22
„Ha falun élsz, de szíved a fővárosban jár, akkor túl komolyan veszed az életet. Ha túl komolyan veszed az életet, akkor legalább a szegénység ne aggasszon. Ha még ekkor sem tudsz uralkodni magadon, akkor menj szíved után, így nem sérül meg szellemed." (Lao-ce)
sasika61 · sasika61mondja.blog.hu 2008.08.05. 07:28:39
Még ilyen kivonatosan is megrendítő volt ez a képsorozat.
Patetikus Patikus 2008.08.05. 07:42:43
Igen, legszivesebben megölelné őket az ember....azokat, akik mellé a vonaton csak vonakodna ülne le...nagyon érdekes téma, cikk volt!!!
worter 2008.08.06. 14:24:34
Többnyire utálom a Lánchídon tartott álfesztiválokat, de ezt a kiállítást most kimegyek, és megnézem, ha még ott lesz.
mr.joshua 2008.08.23. 17:36:31
Ez a videó nagyon szép.
Luke Skywalker · http://www.kedvezmeny.extra.hu 2008.09.19. 20:10:26
Jó ötlet így gondolatokat ébreszteni vagy felhívni a figyelmet egy olyan társadalmi rétegre akik köztünk élnek, velünk élnek mégis távol. Bár én azt mondom, hogy ez is egy "fesztivál mocsok" ami most,jól, nagyon, mindent megmutat, vagyis inkább meg akar mutatni.
Utolsó kommentek