Nem vagyok biztos abban, hogy a karácsony a szeretet ünnepe. Sőt, még abban is kételkedem, hogy egyáltalán kívánatos lenne-e, ha az lenne. De lássuk, mi mindent ünnepelhetünk karácsonykor.

1. A szentimentalizmus ünnepe

Természetesen nem az irodalmi korszakra/irányzatra gondolok, hanem az érzelmességre, ami körüllengi a karácsonyt, a nosztalgiára gyermekkorunk karácsonyain és - így legalábbis áttételesen - életünkön való merengésre. A homályos szentimentális érzések nagyszerű dolgok. Rajtuk keresztül, ha ügyesek és szerencsések vagyunk, úgy teremthetünk kapcsolatot múltunkkal, az elmúlással, változással, magányunkkal, társainkkal, hogy közben elkerülhetjük a kőkemény, "reális" szembesítést mindezekkel. Éljen a szentimentalizmus, a giccs és a fenyő illata, amelyek mindezt és még sokkal többet jelentenek számomra, mindennemű zavaró konkrétság nélkül.

2. Vallásos, keresztény ünnep

Bár a családom nem volt kimondottan gyakorló keresztény, azért már gyerekkoromban is a karácsony szerves részét képezték az angyalok, "jézuska", Betlehem, pásztorok, stb. Most, hogy hívő vagyok, Jézus egy hús-vér személlyé vált számomra és pontosan tudom, hogy mit ír a Biblia a karácsonyról és mit nem. Mindez sajnos némileg bezavar az önfeledt szentimentalizmusba, nem tudom átadni magam maradéktalanul egy mesevilágnak, mert a valóság belopakodott a karácsonyomba. De ezt még elviselem valahogy.

3. A fogyasztói társadalom ünnepe

Szegény fogyasztói társadalomra rájár a rúd. Mindenki csak szidja, pedig valójában az elhízás, a szegény országok kizsigerelése, a környezetszennyezés stb. mellett sokat is köszönhetünk neki (választék, kényelem, vicces reklámok...). Igazán megérdemelné, hogy legyen egy hivatalos ünnepe, amikor felsoroljuk azokat a pozitívumokat, amiket adott nekünk. Mi más lenne erre alkalmasabb a karácsonynál? Persze ezt inkább csak viccből írom, magam sem gondolom komolyan, hogy a gyakorlati kapcsolatot karácsony és fogyasztói társadalom között az elmélet szintjére lehetne emelni, pláne nem az érzelmek szintjére.

4. A szeretet ünnepe

Én úgy képzelem a szeretet ünnepét, hogy akkor megpróbáljuk azokat is szeretni, akik, legalábbis a mi számunkra, kevésbé szerethetők. Megpróbáljuk megérteni azokat, akiktől félünk (kinek a cigányok, kinek a bőrfejűek, kinek a rendőrök stb.), akik ellenszenvesek (MSZP-sek, Fideszesek stb.), akiktől viszolygunk (értelmi fogyatékosok, koldusok stb.). Nem csak beleképzeljük magunkat a helyükbe, de beszélgetésbe elegyedünk velük, segítünk nekik, sőt együtt dolgozunk velük valamin... ilyesmi. Na én ezeket nem igazán szeretném csinálni karácsonykor. Az ilyen mértékű dagonyázás a valóságban nem tenne túl jót a szűk családi körben való szentimentális hangulatomnak. Annak kimondottan örülök, ha mások ilyeneket csinálnak karácsonykor, sőt még pénzt is szívesen adok nekik, de én, ha lehet, kimaradok ebből.

Mondjuk attól nem félek, hogy Magyarországon egy ilyen igazi szeretet-ünnep tényleg kialakul. Ahhoz túl kedves nekünk ez a szentimentális ünnep. Terry Eagleton, marxista alapokon álló keresztény irodalmár, gyakran érvel amellett, hogy az igazán materialista társadalmak előszeretettel fordulnak a különösebben nagy áldozatot nem követelő, a brutális valósággal szemben mentsvárat kínáló spiritualitáshoz. A romantikus, nagyszabású, de ugyanakkor sok gyakorlati vizet nem zavaró érzelmek spiritualitása éppen a vadkapitalizmus idejében virágzott a leginkább. Az egyház is része volt ennek, ezt az egyházat ismerte Marx, erre a vallásra mondta, hogy a nép ópiuma. A mai Magyarországon ugyan nincs vadkapitalizmus, de a legtöbben mégis úgy érezzük, mintha az lenne. Így aztán örülünk minden opiátnak, ami lehetőséget ad egy kis menekülésre nem csak a magas adók, de a saját undokságunk, cinizmusunk, idegi fáradtságunk elől is. Kell nekünk a szentimentális karácsony, mint egy falat kenyér. A szeretet ünnepe nem bírna ilyen kábító vonzerővel.

A húsvétot inkább

Most biztos mindenki azt hiszi, hogy én csak viccelek, gúnyorosan fogalmazok és valójában pont az ellenkezőjét akarom mondani annak, amit mondok: éppen hogy azt szeretném, hogy a karácsony szeret-ünneppé váljon. Hát, őszintén szólva, igen is meg nem is. Egyrészt örülnék neki, hát hogyne. Másrészt azért ez a néhány nap ópiumszívás tényleg pihentető és tényleg nem szívesen adnám fel a magam részéről. Van egy konstruktív javaslatom. Ha már mindenáron ünnepet akarunk a szeretetnek, arra a húsvétot ajánlanám. Azt a bárgyú és szürreális nyúlünnepet szívesen beáldoznám az ügy érdekében. Nem vesztenénk sokat. A keresztények úgyis akkor ünneplik Jézus halálát és feltámadását, ahhoz jól illene a szeretet ünnepe. A nem keresztényeken nem vettem észre, hogy különösebben ünnepelnék a termékenységet, így őket sem zavarná, ha a nyúlról, locsolkodásról és tojásról ezentúl azt mondanánk, hogy azok a szeretet szép jelképei. Sőt, ha nagyon kell, a szerelmen keresztül még akár a termékenységhez is kapcsolhatnánk a szeretetet. Csak kreativitás kérdése. Mindenesetre sokat nem veszítenénk. Nem úgy, mint a karácsonnyal.