Tóta W. Árpád írt egy karácsonyi bejegyzést egy éve, amelyben felhívta a figyelmünket az ókori Mithras-kultusz és a kereszténység közötti számtalan megdöbbentő hasonlóságra. Ha jól értem, a bejegyzés gondolatmenete kb. az volt, hogy 1. A Mithrasz-kultusz egy mese, ahogy azt manapság senki sem tagadná, 2. Nyilvánvaló, hogy a kereszténység a Mithras-kultuszból és hasonló mesékből lopkodta össze magát, 3. Ezeknek a meséknek a nevében az emberiség milliókat mészárolt le, civilizációkat pusztított el stb. 4. Ki kellene már nőni a mesék világából.

Az elmúlt egy évben lépten-nyomon beleütköztem az említett blogbejegyzésre való hivatkozásokba. Sokszor azzal a felhanggal hivatkoztak rá, hogy "na tessék, aki TWÁ zseniális leleplező írása után is képes még keresztény maradni, annak nagyon tájékozatlannak és butának kell lennie." Ez persze némileg felzaklatott, tekintve, hogy azért nem tartom magam sokkal tájékozatlanabbnak és butábbnak, mint a nagy átlag, pedig keresztény vagyok. Így aztán arra jutottam, hogy mivel most karácsony miatt különösen aktuális, talán nem túl ciki, hogy egy év elteltével megint előveszem a témát.

Mithrasz-Jézus

Nézzük először Mithraszt. A hasonlóságok, amiket TWA felsorolt, a következők: Mithrasz, akárcsak Jézus, december 25-én született, jó pásztornak hívták, 12 tanítványa volt, meghalt a világ bűneiért, majd húsvétra feltámadt.

Mithrasz december 25-én született: Meglehetősen keveset tudunk arról, hogy a mithrasz mondakör mit mondott Mithrasz születésének időpontjáról (tegyük fel, hogy volt egy többé-kevésbé koherens mondakör - sajnos ez nincs a kezünkben, nagyrészt csak képek korántsem biztos értelmezéséből és a Mithrasz-kultusz későbbi, gyakran ellenséges hangvételű leírásaiból tippelünk, hogy nagyjából mit vallhattak ennek a kultusznak a hívei). De mivel Mithrasz napisten volt, kultusza valóban természetes módon kapcsolódott a téli napéjegyenlőség idején tartott római ünnepségsorozathoz. Mindez azonban különösebben nem érdekes Jézus szempontjából, hiszen fogalmunk sincs, hogy Jézus mikor született, a Biblia nem tulajdonít jelentőséget ennek a kérdésnek. A későbbi egyházat nyilván befolyásolták a decemberi pogány ünnepek, amikor kitalálta, hogy mikor ünnepeljük Jézus szülinapját, de a dátum maga a keresztény teológia szempontjából tök lényegtelen. Nem teljesen értem tehát, hogy ebből a december 25-ei dátumból miért következne a keresztény hitem meseszerűsége.

Jó pásztor: tegyük félre azt a kérdést egy pillanatra, hogy Mithraszt hívták-e jó pásztornak (tudtommal nem igazán) - mondjuk, hogy igen. A "jó pásztor" egy olyan cím/megnevezés volt az ókori Közel-Keleten, amit több ezer évig használtak magukra királyok és főistenek. Minden valamire való "főnök" "jó pásztornak" hívta magát. Kb. a "király" költői megfelelője volt. Hogy Jézust jó pásztornak nevezi a Biblia és Mithraszt is így hívták? Na és? Jézust királynak is nevezi a Biblia, mint ahogy sok ezer Jézus előtti uralkodót és istent is királynak hívtak. Ez se dönti össze a hitemet.

12 tanítványa volt: nem tudok arról, hogy Mithrasznak 12 tanítványa lett volna. Segítene, ha valaki pontos (lehetőleg ókori, eredeti szövegre hivatkozó) forrással támasztaná alá ezt az állítást. De még ha fel is tesszük, hogy így volt, akkor is elég nagy fantázia kell ahhoz, hogy valaki Mithrasz állítólagos 12 tanítványából vezesse le a keresztény apostolok számát, ne pedig Izrael 12 törzséből. Egy zsidó messiástól - Mithrasz-kultusz ide vagy oda - elég logikus lépés 12 tanítványt kiválasztani. Vagyis a (feltehetően nem is létező) párhuzam keresztény szemmel megint csak megmosolyogtató.

A kereszténység csak összelopkodta magát ugyanolyan bárgyú butaság tudományos szemmel, mint a kereszténység teljesen egyedülálló.

Húsvétra feltámadt: Was? Mithrasz? Megint csak, ha lehet, ókori forrást kérnék. Erről én nem tudok.

Összefoglalva tehát az eddigieket: a TWÁ által felsorolt párhuzamok nagy része nem áll fenn, de ha némelyik mégis igaz volt Mithraszra (kevés dolgot tudunk biztosan a Mithrasz-kultuszról, de azt tudjuk, hogy egy rendkívül szinkretista vallás volt, vagyis gyorsan és hatékonyan felvett más vallásokból származó elemeket, így simán lehettek olyan időszakok, amikor a Mithrasz kultusz más hiedelmekből, akár a kereszténységből, beemelte a fent felsorolt motívumok némelyikét), abból sem következik, hogy a Jézus-sztori a Mithrasz-sztoriból merített.

Meghaló és feltámadó istenek

Mithrasz és Jézus tudományos igényű összehasonlítását először egy bizonyos Charles Francois Dupuis, francia latin-professzor (legalábbis kalandos életének egy pontján az volt) végezte el. Ő, akárcsak TWÁ, amellett érvelt, hogy a Jézus-mítosz a Mithrasz-mítoszból fejlődött ki. Felsorolta a TWÁ által említett és még sok további (sokszor a TWÁ-nál választottaknál meggyőzőbb) hasonlóságot is. Dupuis munkája zseniális a maga nemében és az összehasonlító vallástudomány egyik mérföldköve. Az egyetlen probléma vele, hogy több mint 200 éve íródott. Abban az időben kezdődött a tudományos igényű összehasonlító vallástudomány, és mint ahogy az a kezdeti lelkesedésben gyakran történik, az új terület kutatói gyakran ott is hasonlóságot láttak, ahol nem volt hasonlóság, és gyakran ott is nagyszabású következtetéseket vontak le, ahol óvatosabbnak kellett volna lenni. Ma már Dupuis munkájának nagy része elavult, és tudjuk, hogy számtalan ponton tévesen rekonstruálta a Mithrasz-kultuszt.

Bő 100 évvel Dupuis munkája után, a 20. század elején, újabb reneszánsza jött el a Mithrasz-Jézus összehasonlításnak. Ez talán közvetve J. G. Frazer munkásságának köszönhető. Frazer 1890-ben publikálta nagy hatású könyvét (Az aranyág - The Golden Bough), amelyben foglalkozik az ún. "meghaló és feltámadó istenekkel" (Osiris, Tammuz, Attis, Adonis, Baal stb.). Utána 40-50 évig nagy divatja volt annak, hogy Jézust ezekkel az istenségekkel hasonlítsák össze, illetve ezekből a mítoszokból vezessék le. Bár Mithraszt nem mindenki sorolta egyértelműen a "meghaló és feltámadó istenségek" közé, de talán összefügg ezzel a "Jézus csak más istenek koppintása" divattal, hogy Frazer után ismét fellángolt a "Mithrasz-Jézus mánia". (Ezek a 20. század elején született, azért már akkor is rendszerint csupán féltudományosnak számító, az igazán komoly kutatók állításait egyoldalúan bemutató művek azóta is fontos részét képezik az ateista és az ezoterikus körökben népszerű "Jézus Mithraszból lett" urban legend-nek).

Ehhez képest viszont jelenlegi tudásunk alapján úgy néz ki, hogy egy átlag ókori embernek, aki Jézus után néhány évtizeddel élt, az az állítás, hogy egy Jézus nevű ember meghalt és feltámadt, nagyjából ugyanolyan hihetetlenül hangzott, mint egy 21. századi felvilágosult embernek.

Na de térjünk vissza Frazerhez. A kezdeti felbuzdulás után alaposan lelohadt a kutatók lelkesedése a "meghaló és feltámadó istenségek" tekintetében (nem úgy a laikus közönségé, akik úgy tűnik leragadtak Frazernél). Ahogy a kérdés egyik jelenkori vezető szakértője, egy nem kevésbé neves kollégájára hivatkozva írja (Tryggve N. D. Mettinger ószövetseg-kutató részben idézi Jonathan Z. Smith-t, az ókori összehasonlító vallástudomány talán legbefolyásosabb jelenkori képviselőjét): "'az összes istent, amelyet a meghaló és feltámadó istenségek osztályába soroltak, valójában két nagyobb kategóriára oszthatjuk: eltűnő istenségek és meghaló istenségek. Az első esetben az istenség visszatér, de nem halt meg; a második esetben meghal, de nem tér vissza.' Halál és feltámadás egyetlen isten 'életrajzában' sincs kombinálva. Adonis esetében (akit Frazer és követői a meghaló és feltámadó istenek legtipikusabb példájának tekintettek - Amondo) 'csak késői, nagyrészt keresztények által befolyásolt, vagy általuk írt szövegek állítják, hogy volt egy nap, amikor a halálból való feltámadását ünnepelték.'" Vagyis a Jézus előtti ún. "meghaló-feltámadó istenek" a sok hasonlóság mellett eléggé különböztek is Jézustól. Ma már tudjuk tehát, hogy a Jézus-történetet számtalan hasonlóság és különbözőség bonyolult rendszere köti össze az ókori mítoszokkal. A "kereszténység csak összelopkodta magát" ugyanolyan bárgyú butaság tudományos szemmel, mint a "kereszténység teljesen egyedülálló".

Egyedülálló a Jézus-történet?

Igen, hiszen nagyjából minden eredeti, jó történet egyedülálló valamilyen szempontból. Jézus halála és feltámadása a Jézus-történetekben, a számtalan ókori (részleges) párhuzam ellenére, bizonyos értelemben egyedülállónak tűnik a mai kutatás fényében. Valószínűleg a legtöbb mai ember azt gondolja, hogy ha valaki egy ókori utcasarkon elkurjantotta magát, hogy "emberek, Jézus meghalt, de három nap múlva feltámadt", akkor a járókelők csak unottan legyintettek, hogy "Na és? Ilyenekkel tele van a világ. Kb. ugyanezt csinálta Osiris, Adonis, Baal, stb, stb." Ehhez képest viszont jelenlegi tudásunk alapján úgy néz ki, hogy egy átlag ókori embernek, aki Jézus után néhány évtizeddel élt, az az állítás, hogy egy Jézus nevű ember meghalt és feltámadt, nagyjából ugyanolyan hihetetlenül hangzott, mint egy 21. századi felvilágosult embernek.

De azért ne szálljunk nagyon el ettől az "egyedülállóságtól". Egy Osiris-imádó is tudott volna olyat mondani, amin a kortársai felkapták volna a fejüket. Így aztán ahogy a kereszténység egyedülálló, úgy az Osiris-imádat is egyedülálló volt - mint említettem, minden jó történet egyedülálló.

Sőt, az Újszövetség iratai ízig-vérig első századi iratok. Azt a nyelvet, fogalomrendszert, szimbólumrendszert használják, amit az összes többi hasonló korban és helyen írt szövegek. Más vallások nagyban hatottak rá a legkülönbözőbb szinteken és módokon (még ha a Mithrasz-kultusz nem is tűnik a legjobb példának erre). A Biblia 100%-ig annak a kornak a terméke, amiben íródott.

De ellent mond-e ez annak, hogy létezik Isten, hogy a Bibliát Isten ihlette és hogy Jézus feltámadt a halálból? Ez attól függ. Sorra kell venni az apró részleteket, párhuzamokat, hatásokat a korabeli vallások, szent iratok között, és el kell gondolkozni azon, hogy azok alátámasztják-e, hogy a Biblia végig csak egy mese, amin csak röhögni lehet már. Az ördög (és Isten) ugyanis a részletekben lakik.

Ha elegánsan elsiklunk az apró részletek gondos boncolgatása felett, akkor természetesen bármelyik világnézetet hülyére lehet venni. Mondok egy példát. Érvelhetnénk úgy, hogy "Epikurosz tanai hatottak Lucretiusra, Lucretius nagyon hatott Hume-ra, Hume nagyon hatott a 19. századi kizárólagos humanizmusra, az pedig a mai ateizmus őse. Olvasd el Epikuroszt. Mai szemmel látszik, hogy tele van babonás hülyeséggel. Van benne egy-két jó meglátás, na de épeszű ember ma már nem hisz azokban a fura tanokban. Ergo az ateizmus hülyeség, hiszen régi spekulatív filozófiákból lopkodta össze magát, és aki benne hisz, az több ezer éves lemaradásban van."

Bizonyos értelemben igaz ez az érvelés, de mégis nagy marhaság. Egy tájékozott ateistát biztos nem lehetne vele meggyőzni, mert ő tudja, hogy hiába "lopkodott" össze az ateizmus egy csomó mindent ókori "babonás" eszmerendszerekből, hiába lehet az ateizmus majd minden eleméhez egy kompromittáló párhuzamot találni, attól még az ateizmus más, mint a többi, rá kétségkívül nagyban ható előzmények és kortárs rivális eszmerendszerek, továbbá ezekből a párhuzamokból nem feltétlen következik, hogy az ateizmus merev hülyeség.

Megjegyzés: kicsit kellemetlenül érzem magam, mert ugyan az ókorral foglalkozom, de a Mithrasz-kultuszhoz egyáltalán nem értek, így lehet, hogy néhol butaságot írtam. Igyekeztem utána járni a dolgoknak pl. ebben a könyvben, meg ebben, meg ebben, meg ebben, meg ebben, meg ebben, meg ebben, meg persze a neten hozzáférhető forrásokban (Wikipedia, szkeptikus, ezoterikus, keresztény hitvédő stb. oldalak), de ettől még nem váltam a Mithrasz-kultusz szakértőjévé. A kiigazításokat szívesen veszem a nálam tájékozottabbaktól.