A kampánycsend olyan, mint a zsidóknak a sabbat, vagy a keresztényeknek a vasárnap. Vagy olyan, mint egy hétvégi családi kirándulás, amikor végre kiszellőztethetjük a fejünket. Vagy mint egy tisztítókúra.
Egy kiadós fejszellőztetés után általában úgy érezzük, tisztábban látunk, hirtelen könnyebb lesz távlatokban gondolkodni, és ugyanaz a probléma, ami a mókuskerekében hánykódva megoldhatatlannak tűnt, egyszerre érthetetlenül könnyűvé válik.
A kampánycsend természetesen soha sem lehet tökéletes, ám lényeges különbség van aközött, hogy zúdul a csapból a lé, vagy pedig csak itt-ott ereszt. Hogy a honlapok címoldaláról ordít a politikai bulvár, vagy csak néhány kattintásnyi kereséssel juthatunk hozzá. Kampánycsend alatt már nem lehet újabb botrányokat kelteni, mert nincs csatorna, ami közvetítené. A kampánycsend mutatja meg a média igazi erejét is.
A kampánycsend továbbá olyan, mint az apály. Amikor a tenger visszavonul, és a parton nyugodtan böngészhetünk az otthagyott lomok, kagylók, és kavicsok között. A kampánycsend különosen fontos ma, amikor politológiai terminussal élve permanens (vagyis négy évig tartó) kampány zajlik, és a politika végletesen mediatizálódott. Négy évben két nap kampányszünet biztosan kell.
A keresztény hagyomány tisztában van a csend erejével. Ha egyes behatásokat kiszűrünk, jobban tudunk figyelni arra, ami fontos. Ha rajtam múlna, egyhetes kampánycsendet vezetnék be. Legfeljebb a politikusok még jobban rákapnának a facebookra.
Utolsó kommentek