Péntek, 20 óra 24 perc

Szorongó érzés tör rám, ahogy nézem azt a két lányt, egy ideig eltart, míg rájövök, miért. Öt-hat évvel ezelőtt néztem így falumissziók elején, amikor közelítettük a célállomást. Figyeltem, a korombeliek közül ki száll le a buszról és ki marad még, a leendő célcsoport. Az ember azon izgul, hogy milyen lesz a fogadtatás. Akarsz-e az Istenről beszélgetni? Jézus Krisztus érted is meghalt, bővölködő életet kínál, ezért térj meg! Focizni van kedvetek?

A visszautasításnak megvannak a kulturált formái, szemtől-szembe úgyse alázza meg senki se az embert, mégis szorong. És ez a sok éve elhagyott érzés tér most vissza hozzám. Fiatal lányok, keresztény szolgálat, vidék, ergo szorongás. Kutya, csengőhang és nyálcsorgatás. Csak most éppenséggel nem misszionáriusnak megyek, hanem az El Mondo kávézó pultja mögé. És ez, valljuk be, jóleső megnyugvással tölt el.

21 óra 45 perc

Akinek a jelenlétét legelőször konstatálom, az a Marci. Már messziről és kitörő örömmel üdvözöl. Reggel bent felejtette a távirányítót az irodában, a tévé meg anélkül nem használható. Nagy szerencse, hogy nem messze dolgozom az irodától. Most nálam a távirányító, és még éppen tart a meccs. A többiek, hát, nem állítom, hogy olyan hűde nagyon felvillanyozódnak, amikor megpillantanak. Őket nem annyira érdekli a foci.

A kávéház tulajdonképpen egy kör alapú pavilon sötétbarna fából. Négy méter a sugara talán, az átmérője nyolc. Rengeteg a narancs, meg a szúnyog. Régen, ha nem bírtam elaludni a szúnyogoktól, egy agykontrollos technikával mindig rájuk parancsoltam, hogy szálljanak arrébb, ahol már nem hallani a döngicsélésüket. Mentek is, mint Marci Hevesen - ha már a Marci szóba került. Agykontrollozni viszont sok keresztény szerint nem lehet. Ugyanakkor a saját testedet megsanyargatni sem. Rudolf Ottó beszél arról, hogy a szentben összetalálkoznak a paradoxonok.

Egy egész doboz Borsodi ropi. Emlékeim szerint a Maslow piramis az, ahol az ember vágyakozásait rangsorolják. A legmélyebben meghúzódó szint a fizikai szükségletek, és csak kettővel vagy hárommal efölött helyezkedik el a szeretet és az elfogadás utáni sóvárgás. Roppant hasznos elméletnek gondolom. Üres gyomorral hogyan is tudnám, merném kimutatni a mások iránti szeretetemet és megbecsülésemet? A viszontlátás fölött érzett örömöt? Csak mindent a maga helyén és idejében. Van túrórudi is.

1 óra, szombat

Meg füldugó. Az Isti kettőt hozott. Általában kételkedem abban, hogy a Gondviselés az olyan kifejezetten hathatós működésű, be kell látni viszont, hogy akadnak elbizonytalanító momentumok. Tudniillik gyűlölöm a horkolást. Minden fajtáját. Szenvedélyesen. Egyesek azt mondják, én is horkolok. Szemrebbenés nélkül képesek az arcomba hazudni.

9 óra

Pápa, REND fesztivál. A rendből arra emlékszem, hogy az er az református, a dé pedig Dunántúl. A dunántúli egyházkerület összejövetele. Fogalmazzunk úgy, hogy a rendezvény neve nem feltétlenül telitalálat. Csupa nagybetűvel. "Mi jut eszedbe róla?" – kacsint ravaszul a marketing. Andalító nyáréjszaka, csobogó életerő és szívtágító boldogság, vagy egy porszívó és egy katonai diktatúra kombinációja?

Persze a név -gondolom -, amolyan hitvallás értékű orientáció. A káosszal szemben, ami egyébként a pogány és túlburjánzó világban körbevesz. Kérdés, hogy amit üzen, és amit benne a református egyház önmagának tulajdonít, igaz-e? Természetesen nem az egyházra vonatkozó isteni, monolitikus kijelentések szférájában, hanem a hétköznapi kézzelfoghatóság szintjén.

15 óra

Úgy dolgozom, mint ahogy az életet veszi tudomásul a Micimackó és taoban a farönk. Irreflektált egzisztenciájában megdönthetetlenül. A farönk az van. A lét hullámzó, de mélységeiben monolitikusan elnyugvó és leegyszerűsödő tengerén, ahová az elcsöndesülő és letisztuló lélek pihenni tér.

Nem jön ki a csokoládékrém a dobozból, hiába rázom.

A farönk nem erőlködik, nem akar, hanem megérkezett. Nem komplikál, nem vergődik hamis vágyálmok hálójában, hanem sugárzó ősderűvel tengeti a napjait és fény veszi körbe szerteszét.

Ez a kurva doboz.

15 óra 33 perc

Máshol is árulunk. Csak ott csak szörpöket. "Vegyen egy szörpöt, és ezzel a pápai református gyülekezetet támogatja! Olyan, mintha a perselybe raknál a pénzt, most viszont egy jót is iszik mellé!" - Koppány harsogja szlogenjét a járókelők felé. Amikor odaérek, annyiban módosítok rajta, hogy a pápai református gyülekezetet a magyar foci utánpótlás válogatottra cserélem, az utolsó mondatot pedig teljes egészében elhagyom. Koppány egy végtelenül jószívű ember, egyetlen bökkenője, hogy idealista is emellé. Egyáltalán nem érzem benne a ötletem iránti lelkesedést.

18 óra 45 perc

A vacsora. Most döbbenek rá, hogy ez a vegetáriánus kosztra vonatkozó kérelmem mekkora naivitás. Sertéspörkölt tarhonyával, tészta és apróhús, bolognai spagetti, sertés. Persze rendes ember - szójáték - nem eszik füvet. Csak, ha már itt tartunk, rendes ember ezekhez fröccsöt iszik, egy református helyen kifejezetten, itt pedig lehet kapni sört, kétfélét, fantát meg gyömbért. Ha ez nem identitás-kettéhasadás, akkor semmi se.

Délután és este, az egész

A programjaink: a református szeretetszolgálat egy tagja és a Haitin tapasztaltak; a püspök is ember, reflektorfényben Steinbach József, dunántúli püspök; Kiss Gergő és csapata zenekar az Ákos koncerttel párhuzamosan. Rendes, ritka emberek.

9 óra 55 perc, vasárnap

Nem nyújtunk megfelelő hátteret, ezért megkérnek, hogy álljunk arrébb. Az esperesi tévés riport mögött közvetlen az istentisztelet előtt. Koppány, az El Mondo molinó, meg én. Helyettünk inkább a pápai sportcsarnok monolitikus frontbejárata. Nem mondom, nemes ellenféltől a vereség sem fáj annyira. Gyönyörű barna fal és üvegajtó. Azért megjegyzem a Koppánynak, hogy szerintem az lehetett inkább a baj, hogy kilógtam a képből. Nem tudom, meddig lehet nála feszíteni a húrt.

12 óra 23 perc

Fák üdvözlik komolyan az arra járó vonatot. Hozzászoktak már, mint testvéreik halálához, a Simabőrűhöz tartozik ez is. Semmi szél, semmi susogás. Dél múlt, harangkongás múlt, néma a táj, csak Zu énekel a fülkébe bent; vagy a zakatoló kerekektől nem lehet hallani mást. A levelek közt álmosan dől át a fény, s lomhán porlad szét a tó tetején. Szárad a föld, közeledik a vég, és a tó még egy utolsó nagy mulatságban kiadja összes erejét. A felszín alatt pezsegve bugyborog és kavarog a víz, a természet fölös életerejétől megvakítva tombol, nem Unka népe ficánkol, hanem milliónyi szúnyoglárva fröcsköl és pancsol épp. Még néhány nap, és döngicsélve repül szerteszét...