"Az Isten országával szemben áll a Sátán birodalma" - idézte valaki Szent Ágostont nem is oly rég lényegében az előbbihez sorolva a készülő alkotmányt. Hogy ez mekkora ökörség, azt már sokan elemezték, ezért ettől eltekintenék. Viszont ha már az Isten országa szóba került, érdemes rávesztegetni pár sort, mi is az. Az átfogó rendszerezés legcsekélyebb igénye nélkül. Egyoldalúan inkább. Teológiai, történelmi, végül a jelenkori, magyarországi viszonyok szempontjából. Csak, hogy ne döngessék már annyira a mellüket némelyek.

Isten országa elérkezett, legelőször is. Vagyis elközelített, legyünk pontosak. Legalábbis Jézus szerint. És el kell ismerni, ha hiszünk a beszámolóknak, meglehetősen meggyőzőek az érvei. Ennek az új birodalomnak a hatalmával gyógyította a betegségeket, űzött démont, szaporított kenyeret. Példázatainak ereje és tömör szépsége egy másik szemszögből ugyanezen ország kvalitásairól tanúskodik. Olyan világot tett jelenvalóvá, ami az emberi lét teljességét formálta át. A testre éppúgy kihatott, mint a közösségi életre és a lélekre, a fináléban pedig a legnagyobb ellenség is meghátrált, a halál. A tanítványai között újfajta minőségű szeretetet tanított, ami szerencsés esetben a földgolyót alakíthatta volna át. Mennybemenetele után egyházára bízta Isten országának elterjesztését, s segítségként küldte az Isten Lelkét, akivel közösségben a küldetés - elvileg - beteljesíthető. Egy barátom szerint Jézus itt követte el az egyetlen hibát. Nem a Lélekre gondol, mielőtt még bárki is félreértené.

A teológusok a cimborám felvetésére azt válaszolják, hogy ezekben a napokban az Isten országa a már igen és a még nem feszültségében manifesztálódik, azaz itt is van, meg nincs is itt. Csodák történnek most is. Lehet, hogy feltűnést általában nem keltenek akkorát, mint egy halott feltámasztása teszem azt, de alkoholisták szabadulnak meg a szenvedélyüktől, arrogáns karrieristák válnak önfeláldozóvá, lehetne folytatni a sort. A barátom mindezt elismeri, de úgy látja, a parádés nyitány után némileg visszafogott a folytatás. Szerinte az Isten országa egyelőre csipeget csupán és a nagy falatokat nem meri bevállalni igazán.

Ráadásul itt az egyház. Az egyházban az Isten országa azért eléggé jelen van ugyebár. És a barátom, ennél a pontnál lesz, fogalmazzunk így, szkeptikus. Mondom is neki mindig, a láthatatlan egyház komám. Az ecclesia invisibilis Isten előtt megmosva, a földi viszonyokat tekintve pedig győzedelmesen áll. Valójában. Csak ugye ebbe a porfészekbe az szivárog le, ami. Tehát nem az az igaz, amit az ember tapasztal, hanem valami egészen más és nagyon szép. "Ügyes - csettint ilyenkor a nyelvével -, ez a Szent Ágoston nagy kópé." Tudniillik a láthatatlan egyház fogalmát szintén ő dolgozta ki rendesen. Neki is lehettek spanjai.

A cimborám kettő idézetet citál. Az első William Henry Harrisoné a 19. század elején. Ő volt ezidáig az Egyesült Államok legrövidebb ideig hivatalban lévő elnöke. "A földgolyó legcsodálatosabb része maradjon meg természetes állapotában, néhány nyomorult barbár által háborgatva, holott a Teremtő láthatólag arra szánta, hogy nagy népességet tartson el és a civilizáció színtere legyen?" - érdeklődik. A felvetés logikus, tehát legitim. Egy utilitarista vagy szociodarwinista elmélet keretein belül. A Teremtő kontextusában kevésbé. Az Újvilágba érkező puritánok nem elhanyagolható része az indiánokkal szemben alkalmazandó bánásmódra Józsué könyvében találta meg az iránymutatást. Ott a kánaáni népeket asszonyostul és gyermekestül kiirtják. Úgymond a Jóisten nevében. A barátom szerint túlságosan is sok mindent igazoltak és tettek már úgymond a Jóisten nevében. Túl sok mészárszék fölé terül krisztusi, fehér lepedő, melynek széleinél vér csorog alá.

A másik idézet Elie Wieselé. "Hitlert vagy Himmlert miért nem közösítette ki az egyházuk? XII. Pius miért nem tartotta szükségesnek Auschwitz és Treblinka nyilvános elítélését? Mit kezdjünk azzal a ténnyel, hogy az SS-ek nagy százaléka végig a kereszténységhez kötődő, buzgó hívő volt?  Hogy egyes gyilkosok a két mészárlás között gyóntak? Hogy mindannyian keresztény családokból jöttek, ahol keresztény nevelést kaptak?" Ez nem ugyanaz az eset, mint az előző, a nácizmus nem a kereszténység nevében működött. A haverom mégis úgy tartja, határhelyzetekben derül ki, kiben mi lakik és mi mennyit ér igazán.

"Ez így egyoldalú meglehetőst" - válaszolok neki. Bólint, csak aszongya, ha valakit úgy festenek le előtted a meccs előtt, mint galamblelkű, szolíd ember, aztán a szorítóban a csúcsformában lévő Mohamed Ali az, akivel szemben állsz, joggal neheztelsz a tréneredre talán. A barátom Újszövetséget és történelem könyveket egyaránt olvasott. Az ember nem ezt várná - a véleménye röviden.

Az iméntiekből legalább egy dolog következik. Az a világ, ahol általában nem a jó és a rossz, hanem kényszererők mentén a rossz és a kevésbé rossz között kell dönteni, a kereszténység számára per definitionem idegen terület. Krisztus népe hatalmi pozícióban idáig fájdalmasan sok esetben kontár módra muzsikált. Ezért egy ilyen szövetségben jól teszi, ha éberen vigyáz és legfőképpen saját magával szemben gyanakvó.

Konkrétan most és itt a választások után. A kereszténység, mindenek előtt a történelmi felekezetek, kormánypárti favorizálása tény. Hogy ez jó-e, nehezen megválaszolható. Nyilvánvalóan fennáll a veszélye, hogy az egyház a nagyobb pénz reményében kínos kompromisszumokba megy bele. Azoknak, akik a rendszer elemei, persze mindig akad majd valami magyarázatuk és fel tudnak mutatni részeredményeket. Csak, ami összességében születik, az lesz elkeserítő. Másik oldalról viszont az eklézsia ki is használhatja megnövekedett befolyását. Feladat pedig éppenséggel lenne elég.

Rögtön itt van a kipaterolt hajléktalanok esete. December 15-e után nem lakhatnak a fővárosi aluljárókban hobók. Igen kétséges, hogy az efféle rapid, közrendészeti megoldások jelentenék a probléma valódi megoldását. Emellett továbbra is megválaszolandó kérdés, hogy a hajléktalanszállókban lesz-e egyáltalán elegendő hely a télen, ahol a kiűzöttek emberhez méltó körülmények között létezhetnének? Ha nem, nyilván megnő az egyházi segítségnyújtás iránti igény. Vajon az erre szakosodott szakemberek mellett gyülekezetek is protezsálják majd a hajléktalanokat a maguk eszközeivel ? Fel fog-e szólalni az érdekükben egyházi médium, vagy teljes egészében a civilszférára testálódik a fővárosi vezetéssel és a belügyminisztériummal történő konfrontáció nemes feladata?

A Biblia ezt a témakört a társadalom perifériájára szorultak védelme címszó alatt veszi. Isten elhívott népének alapvető ismertető jegye a szent szövegek szerint.

Vagy. Az evangélikus teológus mesterképzés médiaismeret tantárgyára készülve épp az imént olvasom - Tomka Mihály: Egyház és média -: "A függetlenség azt követeli, hogy egyetlen politikai párt, vagy egyéb társadalmi erő és maga az állam se kerülhessen a média műsorszolgáltatását meghatározó hatalmi helyzetbe. Ezt olyan felügyelő bizottságok segítségével lehet - a lehető leginkább - elérni, amelyekben a társadalom legkülönfélébb csoportosulásai, intézményei és szervezetei képviselve vannak, de meghatározó szerepe egyiküknek sincs." Ujujujj.

A tömegtájékoztatás függetlensége persze nem bibliai alapérték. Csak az ember méltósága és szabadsága - istenképűsége (sic!). A 20. század tanulsága szerint viszont a sajtó szabadságának tiszteletben tartása és az iméntiek közt van némi korreláció. Úgy tudom, a rendszerváltás előtt már szolgálatban álló papok és lelkészek köreiben is keringenek erről sztorik.

Udvariasan fogalmazok: lehetne folytatni a sort. Kérdés mindezek után, hogy a kereszténység - különös tekintettel a történelmi felekezetekre - ezekkel a problémákkal kapcsolatosan hallatni fogja-e a hangját érdemileg? Az Isten országához tudniillik ez is hozzátartozik. A prófétai hagyomány. Vagy kísérteni fog a múlt? Nem a gyilkolások, ennyire messze nem rossz a helyzet, csak az egyházi alkalmatlanság. Ami viszont nem predestinált egyáltalán. Úgyhogy megrázhatná magát egy kicsit az oroszlán. Márcsak a haverom miatt is. Nincs egyedül ugyanis.