Létkérdés Konferencia, 2008. november 20. ELTE-BTK Gólyavár

Heidegger szerint az ember élete belefut abba halálba, amely viszont nem csak azon az egyetlen, záró (?) ponton van jelen, hanem végig, az emberség minden pillanatában ott lóg, mint egy kiélezett penge, a személyes létezés fölött. A halál fenyegeti az ember életének minden momentumát.

Ez úgy tűnik, igaz. Persze tehetünk úgy, mint ha nem lenne az – nem foglalkozunk az elmúlással, a temetők is már nem a települések központjában vannak, hanem elzártan, betonfallal körülvéve valahol szélen, halotti menetek sem vonulnak végig a Rákóczi úton, az eltávozás a legintimebb, már-már titkolt része lett a modern kornak. Márpedig a kitakarás ellenére van, a média által sugallt szentimenti könnyezéssel szemben a halál húsbavágó, az újratöltés nélkül percekig köpködő gépfegyverek természetes tömegpusztításának dacára mégis csak fölfoghatatlan.

Beszéljünk arról, aminek igazi tartalma tabu. Beszéljünk, gondolkodjunk, akkor oldódik a titkolt feszültség, szublimálódik a frusztráció. Beszéljünk a halálról – konferencia keretein belül, társadalmi és vallási aspektusból is.

Ilyen beszéd-beszélgetés feltételeit szervezte meg a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola és Alapítvány, a magyarországi Krisna-tudatúak közössége. A rendezvényen Pilling János, Hegedűs Katalin képviselték a halál és gyász témájának jelenkori orvosi-pszichiátriai vonatkozását, mindketten a Semmelweis Orvostudományi Egyetem kutatói, a kilencvenes években ők honosították meg a mára már viszonylag elterjedt hospice alternatíváját. A délelőtt folyamán a szervezők főiskolájának oktatója, Tóth-Soma László ismertette a védikus halál-felfogást, s hogy csinosan keretezze a napot a Krisna-tudatúság, a záró előadás a reinkarnáció tudományos igazolásáról szólt. A nap kétségtelenül legizgalmasabb része a délután volt, amikor Nádas Péter író mesélt halál közeli élményéről, ennek tapasztalatairól, illetve az a kerekasztal beszélgetés, amiben különböző vallási irányzatok képviselői járták körül - igen diplomatikusan, előzékenységet tanúsítva más vallású vitapartnereik hite iránt - a halál utáni életről való ismereteinket, elképzeléseinket.

Előhang

Olyan ez a kiállítás, mint Jean Shin munkái. Ha sok egymáshoz hasonló tárgyat egymás mellé teszünk, interferálni kezdenek, s tömegük nem fojtogató, hanem sokkal inkább felszabadító hatású.

A darwinizmus nem csupán a kereszténységnek jelentett és jelent kihívást, hanem az összes többi világvallásnak is. A hinduizmus világvallás, tehát nekik is. A Dawkins kontra kereszténység, kreacionisták kontra többiek purparlék mellett talán az is érdekes egy picit, hogy ők miként reagáltak. Néha ugyanis kell a friss levegő.

A hinduizmus többek között abban különbözik élesen az ábrahámi - zsidó, keresztény, muzulmán - vallásoktól, hogy nem húz olyan éles határvonalat az ember- és állatvilág közé. Inkább fokozatbeli különbség létezik, mintsem minőségbeli. Ezzel szemben az Ószövetség teremtéstörténetében az Úristen az ember orrába az élet leheletét leheli, míg az állatokkal semmi ilyesmit nem csinál. Vagyis Mózes szerint csak az emberben található meg valami az isteniből, egy sündisznóban például semmi. Éppen ezért, amikor Charles Darwin A fajok eredetében 1859-ben előállt újsütetű elméletével, a hinduk sokkal kevésbé rendültek meg, mint keresztény társaik. Sőt, a tudományos klímaváltozás még jól is jött nekik, hiszen kiderült, hogy a Bibliával szemben az új eredmények a védikus tanításokat igazolják. Ez pedig igencsak jólesően csiklandozta a hindu értelmiség nemzeti öntudatát, amelyet mindaddig porig alázott a brit kulturális és technikai fölény.

Swámi Dayananda volt az első, aki hirdette, hogy a modern kori találmányok és tudományos fejlemények leírása már a Védákban is fellelhető. Igaz, nem olyan technikai precizitással, mint az európaiaknál, de ott van. Ehhez persze a tűz szanszkrit megfelelőjét nem szabad minden esetben ténylegesen a tűzzel azonosítanunk, hanem esetenként úgy kell olvasnunk, hogy elektromosság. A villámlás dettó ugyanez.

A hazai természettudományos oktatás tarthatatlan állapotban van - ez derült ki az Országos Köznevelési Tanács társelnökének Magyar Nemzetben megjelent cikkéből. A novemberre ígért megoldási alternatívák már hallatnak magukról: jelenleg az integrált természettudományos oktatás tervezett bevezetéséről folyik a tárgyalás. (Az örök rebellisek itt írhatják alá a tiltakozók petícióját.) De míg kicsiny hazánkban a tanárok a diákok esélyegyenlőségéért és tudományos műveltségük beszűkülése ellen kell, hogy síkra szálljanak, külföldön egész más kérdések mentén feszülnek egymásnak az erők.

Egy nemrégiben Angliában kirobbant vita Michael Reiss nevéhez fűződik. A Royal Society oktatási igazgatója ugyanis azt találta mondani egyik előadásán, hogy a tanároknak készen kell állniuk a vallásos háttérből érkező diákok kreacionizmussal kapcsolatos kérdéseinek megválaszolására. Bár a kereszténység társadalmi jelentősége egyre csökken Nagy-Britanniában, a gyerekek közel tíz százaléka inkább hajlik a kreacionizmus, mint az evolúció felé. A professzor szerint a tanároknak el kell magyarázniuk, hogy a kreacionizmus miért nem nevezhető tudományosnak, ezzel szemben az evolúció miért igen. Reiss véleménye látszólag egybeesik a manapság szalonképes tudományos felfogással, ennek ellenére szavait sikerült félremagyarázni, és szenzációt/botrányt faragni belőle. Kisebb fajta hisztéria támadt a brit tudósok és újságírók között, mivel sokan úgy értették Reiss-t, mintha ő a kreacionizmus oktatásának bevezetését propagálná az integrált természettudomány órák keretében.