A hazai természettudományos oktatás tarthatatlan állapotban van - ez derült ki az Országos Köznevelési Tanács társelnökének Magyar Nemzetben megjelent cikkéből. A novemberre ígért megoldási alternatívák már hallatnak magukról: jelenleg az integrált természettudományos oktatás tervezett bevezetéséről folyik a tárgyalás. (Az örök rebellisek itt írhatják alá a tiltakozók petícióját.) De míg kicsiny hazánkban a tanárok a diákok esélyegyenlőségéért és tudományos műveltségük beszűkülése ellen kell, hogy síkra szálljanak, külföldön egész más kérdések mentén feszülnek egymásnak az erők.
Egy nemrégiben Angliában kirobbant vita Michael Reiss nevéhez fűződik. A Royal Society oktatási igazgatója ugyanis azt találta mondani egyik előadásán, hogy a tanároknak készen kell állniuk a vallásos háttérből érkező diákok kreacionizmussal kapcsolatos kérdéseinek megválaszolására. Bár a kereszténység társadalmi jelentősége egyre csökken Nagy-Britanniában, a gyerekek közel tíz százaléka inkább hajlik a kreacionizmus, mint az evolúció felé. A professzor szerint a tanároknak el kell magyarázniuk, hogy a kreacionizmus miért nem nevezhető tudományosnak, ezzel szemben az evolúció miért igen. Reiss véleménye látszólag egybeesik a manapság szalonképes tudományos felfogással, ennek ellenére szavait sikerült félremagyarázni, és szenzációt/botrányt faragni belőle. Kisebb fajta hisztéria támadt a brit tudósok és újságírók között, mivel sokan úgy értették Reiss-t, mintha ő a kreacionizmus oktatásának bevezetését propagálná az integrált természettudomány órák keretében.
Többen kifogásolták, hogy dr. Reiss a biológia és a tudományos oktatás mellett az anglikán egyház lelkésze, s vallásos nézetei miatt alkalmatlannak ítélték egy ilyen befolyásos posztra. Richard Dawkins szerint egyenesen Monty Python show-ba illő, amikor egy pap áll egy oktatással is foglalkozó országos tudományos szervezet élén. A Royal Society hivatalos álláspontja szerint szó sincs itt összeférhetetlenségről. A társaság elnökhelyettese szerint támogatni kell, hogy a diákok kérdéseket tehessenek fel, de csak addig a pontig, amíg a vita nem rombolja a fiatalok tudományba vetett hitét. Ingoványos talajra érkeztünk tehát, de főleg dr. Reiss, aki - a társaság kezdeti támogatásának ellenére - közös megegyezéssel végül lemondásra kényszerült.
Talán nem véletlen egybeesés, hogy néhány nappal az ominózus előadás után az Anglikán Egyház nyilatkozatban kért bocsánatot Charles Darwintól, amiért kétszáz éven keresztül félreértették őt, és másokat is erre ösztönöztek. A helyzet ettől fogva viszont már tényleg egy Monty Python show-ra emlékeztetett, ahol ez egyik paranoiás hergeli a másikat. Az ateisták attól rettegnek, hogy az iskolákban megjelenhet egy kreacionista-keresztény kurzus, ezért elkeseredett médiahadjáratot indítanak. A Royal Society retteg, hogy makulátlan hírneve beszennyeződik, mert bután félreértették egyik vezetőjét, ezért - bár egyetért vezetője kijelentésével - mégis megválik tőle. Az egyház pedig retteg, hogy (még)hülyé(bb)nek tartják, ezért elhatárolódik önmagától. (Egyébként a keresztény egyházak véleménye a kérdésben messze nem egyöntetű. A Pápai Kulturális Tanács elnöke szerint például nincs okuk bocsánatot kérni Darwintól, még akkor se, ha tanaiból sok mindent kritikával illetnek, hisz a Biblia üzenete és az evolúció nem zárja ki eleve egymást. Mellesleg ugyanígy foglal állást az Amerikai Nemzeti Akadémia is. Hozzá kell tenni, hogy az USA-ban ez a közoktatást is érintő vita már régebben elkezdődött, és az elnökjelölteknek sem ártott, ha néhány szóval érintették a témát.)
Azért néhány védelmezője is akad Reiss professzornak, például Eugene Scott, az oakland-i Országos Tudományos Oktatási Központ igazgatója személyében. Ő azon kevesek egyike, aki felismerte a szavaiban rejlő lehetőségeket, miszerint a kreacionista felvetések elmélyíthetik mind a tanárok, mind a diákok ismereteit. Persze egy evolucionista számára meglehetősen nehéz ezt a kérdést gúny nélkül kezelni (és viszont), de a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a tanárok jó részét valószínűleg mind a kreacionizmus állításaival, mind az evolúció mélyebb kérdéseivel zavarba lehetne hozni. Itt a nagy alkalom tehát, hogy túllépjünk saját korlátainkon és őszintén, ugyanakkor tudományos igényességgel vitassunk meg valamit.
Érdemes összehasonlítani Scott és Dawkins hozzáállását a problémakörhöz. Abban még Dawkins is egyetért, hogy amit Reiss mond, nem is olyan nagy hülyeség. Viszont ha Dawkins keresztény prédikátor lenne, Scottot valószínűleg langymelegnek nevezné. Mert ugyan Scott harcol a kreacionizmus ellen, ugyanakkor az evolúciót elfogadó keresztényekhez is oda-odadörgölőzik. Viszont Dawkins sem kerülheti el a vádat, miszerint ő és a hasonló írók okolhatók azért, hogy a vallásos emberek elidegenednek a tudománytól, és ezzel együtt jóval nehezebbé vált a kommunikáció a felek között.
A kötelező pengeváltásokon túl hajlamosak vagyunk megfeledkezni a történet főszereplőiről, a tanárokról, akik ezzel talán pályafutásuk egyik legnagyobb lehetőségét kaphatnák. Persze ez tőlük is sokkal nagyobb felkészültséget, bátorságot és toleranciát kíván, de ki ne vágyna arra, hogy pezsgő vita bontakozzék ki az óráján a legfrissebb kutatási eredményekkel kapcsolatban, miközben mindenki csillogó szemmel kapcsolódik be a diskurzusba. A Scott-tól lopott kifejezéssel élve elérkezhet egy-egy igazi oktatói pillanat, amikor eljuthatunk a teljes megértésre vagy befogadásra. Ezeknek a pillanatoknak a kialakulását nyilván segíti, ha olykor elkalandozunk más tudományágak területére, sőt, ha teszemazt egy biológiatanár óvatosan be-bemerészkedik a teológia territóriumára is. Más kérdés, hogy erre fel lehet-e készíteni a tanárokat. Az mondjuk egészen biztos, hogy a természettudomány és a teológia egymás mellett emlegetését a legtöbben még nálunk is túlzásnak tartanák.
Kapcsolódó anyagok:
Merre tart az evolúció evolúciója? (Interjú Szathmáry Eörssel.)
Utolsó kommentek