Nagyon nehéz kérdés. Nehéz egyrészt azért, mert keresztény vagyok, és némileg a saját szennyest kell a válasz során kiteregetnem. De csak némileg. A nagy különbség az, hogy a saját szennyesemhez csak nekem van közöm, míg az egyház dolga, épp a keresztény teológia szerint, az egész világ ügye, közösségi kérdés, társadalmi kérdés. Az egyháznak a bibliai üzenet értelmében olyan "mikrotársadalomnak" kellene lennie, amely mintegy előhírnöke a földön Isten országának, vagyis a szeretet és a békesség országának, és annak terjeszkedését munkálja. Nem önmagáért van, hanem a világért, az összes többiekért.

Az egyház - leginkább a történelmi egyházakról tudok beszélni, amit az is indokol, hogy a magyar nem vallásos népesség nagy százaléka számára "az egyház" nagyjából egyenlő a katolikus, vagy legfeljebb a katolikus, református és evangélikus egyházakkal - mai válsága és identitászavara is nagyrészt ebből fakad: hogy létének értelmét (hacsak nem a frázisok szintjén) már nem a "többiek", a "világ" szolgálatában találja meg. Európában a keresztény egyház hosszú évszázadokon keresztül döntő kultúra- és társadalomformáló tényező volt, és mivel ezt a szerepét a szekularizáció folytán fokozatosan elveszítette, mostanság leginkább szerepzavar, illetve az ideges identitáskeresés jellemzi (nem mintha mondjuk a középkorban sokkal jobb lett volna a helyzet, hiszen a hitelvesztés problémája már abban a pillanatban jelentkezett, mihelyt megszűntek a keresztényüldözések, és az egyház szövetségre lépett az államhatalommal). A zavarodottságot jelzi, hogy negatív módon, ellenségkép felállításával, a mi és az ők, a jobb oldaliak és a baloldaliak statikus szembeállításával, és a "kívül lévők" kirekesztésével próbálkozik meghatározni önmagát.

Újfent büszke az El Mondo. A VIVÁT Budapest pályázat esszé kategóriájának első díját Beke András kaszírozta be, aki nálunk publikál. A mű remekbe szabott. Egyetlen hibája, hogy nem esszé, de ez meg nem ránk tartozik. Olvassátok!

Nyolcból már csak egy brit ismeri a karácsonyi történetet. A fogyasztói társadalom - multikulturalizmus kombó által táplált jézustalanított karácsonyról már az El Mondo is többször írt. Nemrég viszont olyan fejleménnyel találkoztunk, ami a már évek óta tartó kultúrharcba némi új perspektívát hozott. Történt ugyanis, hogy a Churches Advertising Network nevű szervezetnek eszébe jutott, hogy talán nem csak a korszellem, meg a reklámokkal agymosott fogyasztók a hibásak a karácsony átalakulásáért, hanem magának az egyháznak is új módokon kellene elmondania a feledésbe merült történetet.

Igen, igen, régi vesszőparipánk, az egyházi marketing. A CAN évek óta folytat kampányt, és jónéhány emlékezetes pillanatuk is volt: aki látta, valószínűleg nem felejti el a söröskorsó habján kirajzolódó Jézust. Idén 30 másodperces, kereskedelmi rádiókban lejátszható, a karácsonyi történetet elmesélő spotokra várnak pályázatokat.

De lehet-e hatékonyan marketingelni az "igazi" karácsonyt abban a közegben, ami éppenséggel tökélyre fejlesztett marketing mixek áradatából áll novembertől kezdve, minden létező csatornát felhasználva? Interurbán meginterjúvoltuk a CAN partizánjait.

A Buddha kontra Krisztus margójára

Nem tudok túl sokat sem a kereszténységről, sem a buddhizmusról. Egy azonban biztos: az üresség nem mindig lehangoló. S mivel a hivatkozott poszt kommentelői közt igen komoly szakmai eszmecsere alakult ki az egyes alkohol fajták elkészítési módjáról - többek között -, gondoltam az üresség létjogosultságát is ezen keresztül bizonyítom: nem csak a teli borosüveg lehet szemet gyönyörködtető.

Halgass közbe! (Marain Marais: Improvisation sur les Folies)

Sokan osztják a véleményt, miszerint az eltérő - és eltávolítandó - dogmatikai burok alatt a vallások lényegében ugyanazt tanítják, legfeljebb az egyik kifinomultabb, mint a másik. Persze mindenkinek szíve joga, mit gondol, de szerintem ez nem igaz.

Adios

Vegyük például a buddhizmust. A buddhista a kötődéseitől akar szabadulni. Azoktól a vágyaitól, szenvedélyeitől, amelyek arra kárhoztatják, hogy újraszülessen. Merthogy a lét szerintük igaziból szenvedésekkel teli. "A bánat állandó konfliktus aközött, ami van, és aközött, aminek lennie kellene" - írja egyikük, aki talán még most is él. És ebben a világban sok a bánat. Egy szúfi misztikustól kölcsönözve: "Az emberek a teljesítetlen vágyak rémálmát alusszák." Azaz valami nagyon nem stimmel az élettel, és valahol nagyon el lett rontva. Ott vannak tudniillik a betegségek, az állati sorba csúszó emberek, az indokolatlan rosszindulat, a beteljesületlen vagy beteljesült, de elrontott szerelem, s mint hab a tortán, ott díszeleg e felsorolás végén a halál. Satöbbi.

És a buddhisták köszönik szépen nem hülyék. Ha életről-életre, évszázadról-évszázadra folyamatosan egy olyan helyre kell visszaszületniük, ahol ennyire pocsék a kiszolgálás, akkor veszik a cókmókot és illa berek, nádak, erek. Azaz teljességgel kiirtják a kötődéseiket, s akkor azok a törvények, amelyek visszacibálnák őket a grabancuknál fogva, többé nem uralkodnak fölöttük. Ez a megvilágosodás.

avagy Bernstein mise a MüPában

November első hetében mutatták be a Művészetek Palotájában Leonard Bernstein Mise című darabját Böhm György rendezésében. Szürreális élmény volt. Őszintén szólva mi nem is hittük el.

Aki esetleg nem ismerné: maga a zenemű J. F. Kennedy özvegyének kérésére született, az elnök emlékére. A története röviden: egy templomban a pap prédikál, de a gyülekezet tagjai folyamatosan közbeszólnak és (egyre durvább) ellenvetéseket tesznek, ennek hatására a pap összeroppan és törni-zúzni kezd; végül megjelenik egy kisfiú, aki áratlanságával mindenkit megbékéltet.

Ehhez képest a színdarabban a holokauszt áll a rendezői koncepció középpontjában; a templomban (valami okból) menekülő zsidók tartózkodnak, pizsamában, felül átlátszó, csillogó esőkabátban, nagy ezüstszínű bőröndökkel, és a pap nekik celebrál misét.

A továbbiakban kiderül, hogy a holokauszt-témájúra átdolgozott magyar szövegbe sajnos elég súlyos anomáliák kerültek. Például az eredeti szövegben az egyik szólista arról énekel, hogy meglátogatta férjét, Jimet a börtönben, aki kopaszra volt nyírva és arról beszélt, hogy a börtönkoszt nem is olyan rossz, majdnem olyan jó, mint a kávéházi; és egyikük sem tudta, hogyan fogja a házasságuk túlélni ezt az egészet. A színdarabban ez a rész nagyjából így hangzik: "Meglátogattam Jimet a lágerben. Kopaszra volt nyírva. Azt mondta, ne aggódjak, a lágerkoszt jó, még jobb, mint a kávéházi. Nem tudtuk, hogyan fogjuk túlélni ezt az egészet." Először is, felmerül a kérdés: hogy kerül Jim nevű illető egyáltalán lágerbe? Rendben van, végül is ez még valami úton-módon, nehezen bár, de elképzelhető. De mégis: mióta van a lágerben látogatás? Illetve: mi az, hogy a lágerkoszt jó???