Harminc halálos áldozat, több mint tízezer menekült, lerombolt kórházak, árvaházak, iskolák, otthonok, templomok meg zárdák - az augusztus 25-én, Orissa államban (India) fellángolt keresztényüldözés eddigi eredményeinek röviden summázata. A tét azonban - Raphael Cheenath indiai érsek szerint - nem az egyház sorsa, hanem sokkal inkább a szubkontinensen élő dalitok (érinthetetlenek) és a szintén a kasztrendszer aljanépéhez tartozó törzsek jövője.
A 36 millió lelkes Orissa korábban sem tartozott a filokrisztiánus fellegvárak közé. India államai közül itt hoztak először törvényt az erőszak, kényszer vagy rászedés hatására történő vallási áttérések büntetésére 1967-ben, amelyet aztán főként keresztény misszionáriusokkal szemben alkalmaztak később. A közkeletű vádak szerint ugyanis a főleg dalitok és szegénysorban élő hitsorsosaik között szolgálatot vállaló egyházak pénzzel igyekeznek rávenni az embereket a konverzióra. Az érvelés valóban hihetőnek hangzik, ha belegondolunk, mi magunk milyen mélyen ragaszkodnánk régi vallásunkhoz, ahol a kutyáknak százszor jobb dolga van nálunk - a marhákról nem is beszélve -, azokkal szemben, akik nem csupán hajlandóak megérinteni bennünket, de gondoznak, tanítanak és jövőt adnak egy olyan nyomorúságos élethelyzetben, ahonnan különben nem lenne kiút. A vád súlyát mindazonáltal jelzi, hogy az egyébként második legnépszerűbb indiai párt, a nacionalista Indiai Néppárt (Bharatiya Janata Party, BJP) tagjai és a párthoz közel álló csoportok a keresztény térítést rendszeresen az indiai népet fenyegető, három legjelentősebb veszélyforrás közt emlegetik a maoisták terrorcselekményei és az iszlám dzsihád mellett.
Az Orissa államhoz tartozó Kandhamal kerületben, ahol a helyzet a legsúlyosabbnak mondható, Graham Staines ausztrál misszionárius és két fiának 1999-es megégetését követően, 2007 karácsonyán csapott magasra ismét az erőszakhullám, amikor is Swami Laxmananda Saraswati, a fundamentalista Hinduk Világtanácsa szervezet (Vishwa Hindu Parishad VHP) egyik vezéralakjának követői keresztény templomokat és imahelyeket támadtak meg. A négy napig tartó zavargásoknak a helyi rendőrség helyszínre érkezése vetett véget. A felkorbácsolt indulatok 2008 májusáig 7 ember halálát követelték, mintegy ötezren veszítették el otthonukat, 70 templomot, 6 kolostort, 3 szemináriumot romboltak le 600 lakóházzal egyetemben. Bár a vizsgálatok megindultak, a decemberi eseményekért hivatalosan senkit sem vontak felelősségre.
Keresztények ellen uszító videó.
Augusztus 23-án, mialatt egy kolostorban Krisna születésnapjának megünneplésére készült, Swami Laxmananda Saraswati négy követőjével együtt aztán maga is merénylet áldozatául esett. A már-már szentként tisztelt, 84 éves guru halála, aki az eltévelyedett indiaiak rehinduizálását életcéljának tekintette, s éppen ezért heves hadjáratot folytatott a keresztény térítés ellen, úgy hatott, mint a puskaporgyár mellett felrobbantott dinamit. Annak ellenére, hogy a hatóságok maoista fegyvereseket vádolnak az akcióval, augusztus 25-e hajnalán hindu fundamentalista csoportok 35 keresztény központ ellen intéztek szervezett támadást. Egyebek mellett bomba robbant az ottani egyházmegye lelkészi központjában - a helyszínen tartózkodó papokat összeverték -, és kifosztottak egy árvaházat is, melynek felügyelőjét, Ms Ranji Majit, miközben a gyerekeket igyekezett menteni, élve elégették. Több mint tízezer ember hagyta ott otthonát, és menekült a közeli erdőkbe, ahonnan sokan máig nem mertek hazatérni.
A helyzetre reagálva 9 kerületben kijárási tilalmat hirdettek, a keresztényellenes akciók száma ennek ellenére nem csökkent. "Pillanatokkal azután, hogy áthaladtunk egy keresztény falun, már felgyújtják, és percek alatt a lángok martaléka lesz minden" - nyilatkozta egy neve elhallgatását kérő rendőrtiszt, aki Kandhamal kerületben teljesít szolgálatot. S csakugyan, többek beszámolója szerint, mintha a hivatali erők rendszeresen az utolsó pillanat után, vagy az első pillanat előtt érkeznének. Rafael Cheenath érsek azzal vádolja a BJP többségű orissai vezetést, hogy hallgatólagosan támogatja a randalírozást és leginkább látszatintézkedésekkel operál.
Augusztus 29-én tiltakozásul az időközben más államokban is megjelenő üldözésre, 40000 keresztény intézet hagyta bezárva kapuit. A helyzetet jellemzi, hogy Karnataka állam BJP-s oktatási minisztere, kedves gesztusként, az ottani iskolák vezetőinek felelősségre vonásáról beszélt, mert szerinte: "Oktatási intézmények nem használhatók ilyen ügyek esetén eszközként, mivel ez sérti az ifjonti lelkek érzékenységét és befolyásolja tanulmányi előrehaladásukat." Arra már nem tért ki nyilatkozatában, hogy az sem föltétlen hagy kellemes élményeket valakiben, ha rágyújtják a házat, amiben lakik, szüleit pedig a szeme láttára alázzák meg, vagy verik szét - hogy csak a legkedvezőbb kimeneteket említsük.
Szeptember 3-ára némileg alábbhagyott a rombolási láz, miután, az érsek szavaival: Kandhamal kerületben már nem maradt egyetlen ép keresztény épület sem. A katolikus egyház az indiai legfelsőbb bírósághoz fordul az ügy kivizsgálásáért többek között kérve Swami Laxmananda Saraswati halála körülményeinek pontos felderítését. Szeretnék, ha a Nemzeti Emberi Jogok Bizottsága is a helyszínen értékelhetné az eseményeket, ám erre az orissai kormány már a 2007-es karácsonyi rendbontások után sem adott engedélyt.
A konfliktus hátterében a vallási ellentétek mellett egyértelmű gazdasági okok is meghúzódnak. A missziók működésének eredményeként ugyanis dalitok és a különböző törzsekhez tartozók százezrei kaptak iskolai képzést, és választották a hagyományosan rájuk osztott megalázó feladatok helyett a városi munkahelyeket. Újdonsült öntudatuk nem csupán az elmaradottabb területeken még szilárdan fennálló kasztrendszer végleges felbomlását hozhatja, de az indiai farmerek is nagyszámban esnek el az eddig kizsákmányolhatónak hitt, olcsó munkaerőtől. S ha hirtelen szorítani kezd a gatyaszíj, sokan döbbenhetnek rá újfent ősi vallásuk páratlan értékeire, amelyeket az idegen misszionáriusok és talpnyalóik gonoszul bemocskolnak. Az sem véletlen, hogy a feszültségek gócpontja éppen Orissa állam, ahol a 36 milliós lakosságnak, mintegy fele tartozik az előbbi két, kevésbé favorizált társadalmi csoporthoz.
Az üldözések ellen hinduk és muszlimok egyaránt felemelték szavukat, követelve, hogy a helyi rendőrség helyett a kormány a hadsereg bevonásával szüntesse meg a pogromokat. Sr Nirmala Joshi, a Teréz anya alapította Szeretet Misszionáriusai rend vezetője pedig arra kérte az indiaiakat, hogy szeptember 5-én vallási hovatartozástól függetlenül közösen imádkozzanak a béke helyreállásáért.
"Mint Isten szeretett gyermekei, ne feledkezzünk meg valódi identitásunkról. Bátyjai és nővérei, öccsei és húgai vagyunk egymásnak, vallásunktól, nemzetiségünktől, kultúránktól, nyelvünktől függetlenül. Nem számít, hogy szegények vagyunk-e vagy gazdagok. Semmi sem szabad, hogy elválasszon bennünket!
Legfőképpen pedig ne engedjük, hogy a vallást használva osszanak meg bennünket! Minden vallás lényege a szeretet, Isten szeretete és a másik szeretete. A vallási okokból elkövetett erőszak, a vallás meggyalázása...
Imádkozzunk Swami Laxamananda Saraswati és négy követője lelkének megnyugvásáért, és azokért a testvéreinkért, akik most veszítették életüket az erőszakban. Imádkozzunk egymásért, ..., hogy az Istenből fakadó béke, szeretet és öröm közvetítőivé válhassunk egymás számára a szeretet országát építve" - írja.
Utolsó kommentek