Elnézést, egy kis tévedés történt. Orbán nem Chavez, hanem Thatcher, Magyarországon mégsem a fasizmus, hanem a neoliberalizmus tombol. Legalábbis a francia állami rádió veterán sztárriportere, Daniel Mermet szerint, aki nyolcrészes riportsorozatot készített Magyarországról.
Már egy hónapja, hogy a Le Monde végre megjelentetett egy hosszú, részletező és meglepően korrekt cikket a Magyarországon kialakult helyzet hátteréről. Az otthon már rég megunt, itt Franciaországban azonban soha nem ismertetett tényeket vette sorba: elmúlt nyolcév, Öszöd, általában a fülkeforradalom előzményei. Konrád György és Tamás Gáspár Miklós helyett a cikk Hankiss Elemért, Mong Attilát, Jávor Benedeket, Bod Péter Ákost idézi. A magam részéről nagyon hálás voltam, francia ismerőseimmel folytatott beszélgetéseimbe új színt vitt a cikk megjelenése: ők azon döbbentek meg, hogy ezek szerint mégsincs nálunk fasizmus, én meg azon, hogy ők komolyan azt gondolták, hogy fasizmus van. Nem félreértés, itt egészen a közelmúltig azt gondolta az átlag médiafogyasztó, hogy Orbán Viktor egy fasiszta.
A január eleji nagy nemzetközi médiaössztűz óta Dunán, Szajnán sok víz lefolyt, és Magyarországból időközben klassz kis nemzetközi mém lett. Konzervatívok az igaz és tiszta magyar alkotmányról, francia katolikus papok antiglobalista szabadságharcról, európai balosok munkatáborokról vizionálnak. A külföldi beszámolók újabb generációja ugyan gyakran túllép a karikaturisztikus ábrázolás szintjén, részletesebben mutatja be a magyar viszonyokat, azonban az úgynevezett tényfeltárás mintha sok esetben egyszerűen csak belpolitikai célokat szolgálna. Magyarország csak ürügy, forma, “Viktor Orbán” pedig tetszőleges tartalommal feltölthető hordozóeszköz lett.
Sajnos ez a helyzet a France Inter francia állami rádióban nemrég leadott nyolcrészes riportsorozattal is, melyet párizsi szomszédom, egy török származású angol ajánlott a figyelmembe, mondván zseniálisan érdekes anyag. Az izgalmas és színes riportjairól ismert sztárújságíró Daniel Mermet nem kényeskedik, kiszáll a helyszínre, személyesen látogat el Orbánisztánba, ahogy ő nevezi, hogy végre feltárja a valóságot. Azt hogy nem százszázalékig értéksemleges munkával van dolgunk, már a riportsorozat címe is sejteti: “Magyarország hátramenetben”. Az összesen közel nyolcórás riportanyagot magamat átlagos francia baloldali hallgatónak képzelve hallgattam végig. Például olyannak, mint az egyik betelefonáló középkorú úr, aki a Közgázon található gyönyörű Marx szobrot ajánlja drága Mermet úr figyelmébe, ha már úgyis éppen arra jár.
A riport kicsattanóan jó hangulatban indul, Mermet urat lenyűgözi a budapesti látvány, mint aki valóban életében először jár itt. Lánchíd, vár, cigányzene, Kárpátia étterem. - Az a kupola ott mi? – kérdezi a Szabadság téren állva. - A Parlament – mondja a kísérője. A riporter figyelme azonban csakhamar a Reagen szoborra terelődik. És itt aztán, ahogy ez később többször is megtörténik, elszakad a cérna.
Forrás: la-bas.org
A Reagen szobor tudniilik nem másnak a jelképe, mint a Kelet-Európát az elmúlt húsz évben letaroló neoliberalizmusé. Orbán azért rakatta azt oda, mert ő maga is neoliberális. De persze nem olyan egyszerű ez, mint ahogy mi innen Franciaországról elképzeljük. Hiszen a “Viktátornak” voltak szimpatikus húzásai is: a bankok és multinacionális cégek megsarcolása, a magánnyugdíj államosítása. Csakhogy – és ebben rögtön össze is foglalható a riport végkövetkeztetése – Orbán sajnos nem egy Chavez (akivel titokban még rokonszenvezhetnénk is), hanem inkább egy sajátságos Margaret Thatcher. Hiszen mindezek a rokonszenves intézkedések nem a munkásosztály érdekében történnek, hanem a magyar burzsoázia megerősítésére. A riporter persze nem teljesen magától jut a következtetésre, a hosszú és alapos tényfeltárásban színes csapat segíti: a kísérő-fordító nem más, mint Morva Judit, a marxista Zöld Baloldal párt választmányi tagja; Orbánisztán mélyebb megértésében Tamás Gáspár Miklós filozófus (ugyanennek a pártnak az elnöke) segít; 1956 forradalmi heteibe pedig Lugosi Győző marxista történész kalauzol vissza bennünket. Képzelt francia hallgatóként tehát nyugodtan hátradőlhetek, az adóeuróimból fenntartott állami rádió csakis tiszta forrásból merít, az adásba még véletlenül sem szivárogtak be reakciós elemek, vagy egyszázalékot meghaladó támogatottságú pártok képviselői.
Ez persze képzelt balolali francia hallgatóként egyrészt nem tűnik fel, hiszen fogalmam sincs, kik ezek a prominens véleményformálóként bemutatott urak, másrészt képzelt énem maga is marxista lévén kifejezetten érthetőnek és követhetőnek vélem a tálalást. Lélekben együtt járom már Budapestet Mermet úrral és a vicces és határozott hangú Morva asszonnyal. Elmegyünk Csepelre is, ahol egy hangjáról ítélve nagyon is szimpatikus, bár kicsit talán közönséges magyar munkástól megtudhatom, hogy a szocializmus egyáltalán nem is volt olyan szörnyű. Mindjárt gondoltam. Ezt később még több szimpatikus megszólaltatott is megerősíti. Ugyan nem utazhattak oda, ahova akartak, de nem is igazán akartak ők sehova utazni. Érdekes emberek ezek a magyarok. És egyre jobban kezdem őket érteni. Iványi Gábor hajléktalanszállóját is meglátogatjuk, rettenetes sorsokkal ismerkedem meg, fizetés, és most már nyugdíj nélkül tengődő rokkantnyugdíjasokkal, a neoliberális rendszer áldozataival, a bezáratott szocialista nagyvállalatok egykori dolgozóival. Megtudom, hogy a magyarok kétharmada soha nem megy szabadságra, egymillióan alultápláltak, mélyszegénységben élnek, és további három-négymillió ember él a szegénységi küszöb közelében. A riport kétségkívül korrekt - gondolom magamban, és közben a Prada szemüvegemet keresem. Ah, itt van, a könyvespolcra tettem, pont a "Le Capital" elé. Szóval korrekt a riport, hiszen azt is bemutatja, hogy mindezt a szörnyűséget az elmúlt nyolc, sőt, csaknem húsz évben regnáló, neoliberálissá vedlett, úgynevezett szocialista elit idézte elő. Az igaz marxisták hiányoznak itt tehát.
De van remény, Mermet úrék ugyanis néhány disszidens (értsd: az Orbán-rendszer ellenzéke) és Budapesten élő francia segítségével útjára indítottak egy ellenzéki kávéházat, amiből “akár egy párt is kinőhet, miért ne?”. De visszatérve a szocializmusra, nem tudom még pontosan, mit gondoljak, hiszen a riport is kiemeli, hogy ez a kádárizmus azért egy sok szempontból nagyon konzervatív, sőt a szabadságjogokat tekintve reakciós rendszer volt, "tele középszerűséggel, képmutatással". Emellett viszont mindenkinek volt munkája, virágzott a kultúra, a műsor megszólalói szinte csak pozitív emlékeket sorolnak. Állítólag a magyarok 60%-a visszavágyik a Kádár-rendszerbe. De akkor mégis miért tombol a szélsőjobboldal és az ultrakonzervativizmus? Miért nem inkább a baloldali szélsőség felé fordulnak? Ezt a kérdést Mermet úr helyettem is felteszi, a műsor során többször is. Választ azonban nem kapunk. Sőt, a “Victor Lugosi” (Lugosi Győző marxista történész) által felvázolt áttekintésből azt sem tudom meg, hogy Kádár János 1956 után százakat végeztetett ki, és tízezreket börtönöztetett be. Szerinte 1956 szocialista ihletésű megmozdulás volt, a magyarok többsége a szocializmust szerette volna megreformálni. A valóban szörnyű sztálinizmust felváltó kádárizmus pedig végső soron egy gondoskodó államot hozott létre, még ha eladósodás árán is. De akkor hova tűnt ez a rengeteg szocialista? Vagy talán mégsem volt itt mindenki baloldali? Az egyik betelefonáló szerint a Kádár rendszerben azért lehetett jó élni, mert volt mi ellen harcolni. Talán igaza van – Mermet úr is bólogat.
A sorozat két részt szentel a magyarországi romáknak. Ebből kiderül, hogy a hatalom hagyja a romák terrorizálását. Mitöbb, a jobboldali újságokban nemes egyszerűséggel “genetikai hulladéknak” nevezik őket. Ezt már Tamás Gáspár Miklós mondja. Itt elszörnyűlködök. A Figaro sem semmi, de azért mi ott még nem tartunk, hogy a jobboldal ennyire nyíltan uszítson. De talán majd nemsokára nálunk is ez lesz. Elvégre a mi elnökünk is ebből a furcsa, zavaros országból jön, és a romák kiűzésével egyszer már kimutatta a foga fehérjét. De Mermet úr kész gondolatolvasó, mintha pont ugyanezt mondaná! Jókat rötyögök, végre a mi Sarkónk is megkapja a magáét. Az egyik étteremben például Sárközinek hívják a cigány zenészt, hehe, egy zenészt! Mermet szerint Magyarországon tehát nem fasizmus van, hanem egy reakciós kísérlet. Ha jól értem, ez az ország azért veszélyes, mert valami szörnyűséges neoliberális eszmék laboratóriumaként működik. A Viktátor nyíltan, és szemérmelenül támogatja a fehér, konzervatív, katolikus, vállalkozó réteget. És pontosan ez az, ami, ha nem figyelünk oda, megfertőzheti egész Európát, beleértve minket is.
Örülök, hogy a riport készítői végül ellátogatnak “Nadzsi-Bokszára” is, ebből a porfészekből származik a mi elnökünk. Micsoda szégyen. Mermet urat ráadásul senki nem fogadja, egy takarítónő vezeti be az elhagyatott helyi múzeumba, ahol egy íróasztalon Nicolas Sarkozy bekeretezett fotója áll, mellette vendégkönyvvel. Megint jókat kuncogok a műsorvezetővel. Azt mondja: – Biztos, hogy csak a takarítónő tud a segítségünkre lenni? Az én főnökömet, a rádió elnökét az ország elnöke nevezte ki. Hasonlóan, mint önöknél, de a mi elnökünk ezt már előbb kitalálta. Ezt a riporter kétszer is megismétli, de az illetékes hölgyről lepereg a tréfás fenyegetés. Egy megvesztegethetetlen, karakán elvtársnővel lehet itt dolgunk. De vissza Sarkóra, a legnagyobb poén a végére maradt. – Ez az utolsó adás egy kicsit középszerűre sikeredett – mondja Mermet – pont olyanra, mint ő – és ekkor az elnökünk portréjára mutat. Na, ez itt a lényeg, les camarades. Ne feledjük, már csak két hónap van az elnökválasztásig!
Forrás: la-bas.org
Disclaimer: A bejegyzés megírása után bukkantam rá a Catheine Horel, Magyarországon élő francia történésszel készített interjúra Daniel Mermet honlapján. A riport függelékeként készített beszélgetést a France Inter oldalán azonban nem találtam meg. Nem világos, hogy adásba ment-e. A történész több tévedést és félreértést tisztáz egyebek mellett 1956 és a Kádár rendszer kapcsán, és egyértelművé teszi, hogy a francia sajtó által Magyarországról kialakított kép tele van túlzásokkal és torzításokkal. Kár, hogy ez a beszélgetés nem képezte szerves részét a riportsorozatnak.
Utolsó kommentek