Jobboldaliságot szívtam magamba az anyatejjel, mégha azóta, azt hiszem, sokkal több nézetem is liberális vagy szocialista, mint amennyi konzervatív. Mégis, a jobboldaliakra tudok úgy gondolni, hogy „mi”, a ballibekre pedig elsősorban úgy gondolok, hogy „ők” (ez mondjuk nem akadályoz meg abban, hogy olykor „rájuk” szavazzak, vagy látványosan „velük” értsek egyet). Így aztán 2006-ban úgy voltam vele, hogy csak rötyögtem a Gyurcsányékon, hiszen „ezektől ezt vártam”.

De ahogy akkor nem haragudtam a balos politikusokra (csak megvetettem őket), most ugyanúgy nem vagyok elájulva a jobbos politikusok Schmitt üggyel kapcsolatos produkciójától. Kb. ugyanolyan visszataszítónak látom a mostani (fideszes) teljesítményt, mint a 2006-os MSZP/SZDSZ-ét. A különbség, hogy amit akkor azok megtehettek, azt ezek most nem tehették meg.

Más szóval a különbség nem a politikusokban, hanem a szavazókban és az újságírókban van. Akkor nem azon döbbentem meg, hogy mit mondott a Gyurcsány, és hogy védik a politikusok, hanem hogy azt a szöveget általam nagyra becsült baloldali és liberális barátaim is bekajolták. Vagy legalábbis nem látták olyan felháborítónak.

Ez a különbség az akkori ballibek és a mai jobbosok között nagyon érdekes. Személy szerint én úgy látom, hogy a jobbosok sokkal fanatikusabbak, tekintélyelvűbbek, bálványaikat jobban tisztelik. Mondjuk lehet, hogy csak a balos propaganda vezetett meg, de szűkebb környezetemben tényleg ezt vélem látni. Viszont akkor hogy van az, hogy 2006-ban a balosok és a libcsik sokkal inkább birkaként viselkedtek, mint most a jobbosok? Vagy rosszul látom, hogy alapból melyik tábor a birkább, vagy valami érdekes magyarázata van annak, hogy a jobbosok inkább vezérimádók, de most mégis ők viselkedtek karakánabbul. Az alábbiakban néhány szempontot sorolok fel random sorrendben, melyek kombinációja magyarázhatja ezt az érdekes jelenséget.

1. Az egyik lehetőség a diplomások hiúsága. Az újságírók, „véleményformálók” nagy része diplomás. Nem arra gondolok, hogy sértette őket, hogy valaki érdemi munka nélkül szerezhetett kisdoktorit, hanem arra, hogy szakértőnek tekinthették magukat a kérdésben, egy elit klubhoz tartozónak, és ezt a szakértelmet ill. klubtagságot megvillanthatták, amikor kifejtették véleményüket. Márpedig az embernek kellemes érzés, ha bennfentes és szakértő. Így aztán volt egy rejtett, kétség kívül nem tudatos pszichológiai motiváció arra, hogy a diplomások tiltakozzanak, még akkor is, ha jobboldaliak.

2. A kormányfői és a köztársasági elnöki funkció különböző. Az előbbi egy politikus, és mint ahogy azt a magunkfajta nem hivatásszerű politikusok elképzelik, a politikusnak szinte munkaköri kötelessége, hogy lop, csal, hazudik. A köztársasági elnök más. Ő nem annyira politikus, mint inkább szimbólum. Hiába követte el Gyurcsány az egyik legfőbb bűnt, ami demokráciában elkövethető, hiába ásta alá hazugságával a demokrácia alapját, a választást, hiába volt ehhez képest lényegtelen, hogy Schmitt 20 évvel ezelőtt plagizált – az előbbire csak rezignáltan legyintettek sokan, mivel az jól beleillett a politikusi munkaköri leírásba, az utóbbi viszont szembe ment azzal, amilyen munkakört mi választók a köztársasági elnöknek szánunk.

3. Viszonylag kevés olyan balost ismerek, aki szívesen tüntet árpádsávos zászlók alatt. 2006-ban a jobbosok talán túl hamar, vagy túl agresszíven foglalták el az utcát, ezzel összezárásra hívva a balosokat.

4. Öszöddel a jobbosok számára a politikusi lemondás emblematikus üggyé vált. Túl látványos volt a párhuzam, a jobbosok könnyen önszembeköpésnek élhették volna meg, ha Schmitt marad. (Különben ha ez így van, akkor az azért érdekes, mert ezek szerint, ha csak közvetetten is, mégiscsak volt valamiféle pozitív hozadéka (is) Öszödnek a közéletre.)

5. Gyurcsány sokkal nehezebben lett volna pótolható. Schmitt Pál kaliberű potenciális köztársasági elnökből azért akad egy-kettő, így lehetséges lemondása politikai szempontból nem tűnhetett olyan tragikusnak a jobbosoknak, mint Gyurcsányé a balosoknak.

6. A reálpolitikai megfontolásoktól eltekintve, bármennyire is kötődött sok jobbos Schmitthez érzelmileg, azért nem ő volt az első számú jobbos bálvány. Gyurcsány viszont a maga idejében az első számú balos bálvány volt.