Hatalmas a felzúdulás a - többek között - a világ éhezésével foglalkozó G8-ülés nyolcfogásos vacsorája kapcsán. Viszont a felzúdulás kapcsán is lenne min zúgolódni.

Igazán jó fotókat sajnos egyelőre nem láttam a lapokban. Pedig például Berlusconi amúgy sem zsírszegény fizimiskája teli szájtól feszülve, vagy éppen a szivarozó George W., amint kénytelen engedni derékszíján, olyan magas labdák lettek volna, hogy még hatásosabb beszámolókat is lehetet volna komponálni.

Az - itthoni szakzsargonnal élve – „lélegeztetőgépes” költségszámolgatás, azaz hogy hány szelet zsíros kenyér jött volna ki a falatozásból, még csak hagyján. Ahogyan az állami vezetők repülőútjai (Orbán díszdoktori útjától Medgyessy kirándulásaiig) aprópénzek az államháztartás egészéhez képest, itt is legfeljebb a szimbolikus jelentőségről lehet vitatkozni. Ezt megszoktuk. A szimbolikus kérdések kapcsán viszont rendszerint az alternatív forgatókönyvek is gyomorforgatóak.

Képzeljük el például, ha mondjuk Sarkozy a második fogás felszolgálásakor felállt volna, mondván: „Hölgyeim és uraim, botrányos, hogy Brown kolléga beszéde után mi ilyen fényűző vacsorát fogyasztunk. Én a magam részéről utasítom a személyi titkáromat, hogy az első fogás maradékát haladéktalanul csomagolja össze, és küldje gyorspostával Szomáliába. A következő fogás pedig legyen magyaros paprikás krumpli, de ne kolbásszal, hanem virslivel, mert az olcsóbb. Mégiscsak.” Tegyük hozzá, a G8 nyilván a korábbi ülésein sem a Fakanál kifőzdében étkezett, de még csak nem is Söjtörön.

A média szerepe is érdekes kérdéseket vet fel. Azon kívül, hogy egy lapot persze el kell adni, tehát érthető a bulvárszemlélet, az igazság bajnokaiként tetszelgő újságoknak sikerül többszörösen is fals képet adnia a tárgyalásokról. Először is, arról már alig olvashattunk, mire is jutott a G8 – garantáltan többen tudják ma a világban, hogy hány fogásos volt a menü, mint hogy mit is vállaltak 2050-re a résztvevők.

Másodszor, a média a szinte Marco Ferrerit idézően dekadensre festett nagy zabálós képpel olyan hatást ért el, mintha kizárólag ezek az államok és ezen visszataszító vezetői lennének felelősek Afrikai és Ázsia éhezőiért. Mintha kifordított Kis Jánosokként a gigantikus vacsorán szegény etióp gyerekeket ennék ki vagyonából Bushék. Ez a beállítás arra jó, hogy az egyszeri európai, amerikai polgárnak eszébe ne jusson saját felelőssége, netán saját segítési lehetősége a globális élelmezési válsággal kapcsolatban. Azok a dagadt kapitalisták az asztal körül, na azok tehetnek mindenről, éhínségtől a klímaváltozásig, az én fogyasztásom csepp a tengerben.

(Ja igen, a mondjuk úgy a képzeletbeli G50-be sorolható Magyarország a GDP-arányos humanitárius segélyezésben, úgy tudom, kimondottan rosszul áll.)

Nem maradt más hátra, mint hogy két földet igénylő fogyasztásunk mellett kifejezzük tiltakozásunkat a pazarló G8 vezetők képmutatása felett. A kommunikációs csatorna adott: nem is lehet más, mint élelmiszerdobálás.