El Mondo blog

„Látni tanulok. Nem tudom, miért, de bennem most minden mélyebbre hatol, és nem marad ott, ahol eddig leülepedett. Erről a belső tájról nem tudtam eddig” (Rainer Marie Rilke).

Bővebben (rólunk)

Ha tetszett...

Egyébként...

Szeretjük az értelmes vitát, bírjuk az őszinte kérdéseket és elviseljük a beszólásokat. Kulturált, intelligens olvasóink iránti tiszteletből moderáljuk a durván személyeskedő, tahó kommenteket.

Utolsó kommentek

Kontakt

Olvasói leveleket: a bloggal kapcsolatos metsző kritikát, netán baráti vállveregetést, netán kéziratokat az elmondo.mekdsz kukac gmail.com címre várunk.

2008.08.21. 15:30 Mattheo Guilleaume

Parancsolatait pedig hűen tartsd meg

A törvény minden. A törvény rendet teremt és összekapcsol. A törvény legyőzi a káoszt. A törvény kőszikla, sohasem kopik el. A törvény édesebb a csurgatott méznél és drágább az aranynál, az ofíri aranynál  is. A törvény szeretet.

••••

Ma nagydarab, behemót ember tért be a fogadóba, amolyan lecsúszott, zilált úrforma. Ügyet sem vetett rá senki, én meg érdeklődéssel tekintettem felé, ezért jobb híján mellém telepedett. Nem szólt az hozzám egy szót se, csak nézett, jó hosszan nézett, afféle nyámnyila kölyöknek tart, láttam a tekintetén, aztán mindenféle figyelmeztetés nélkül eltátotta a száját és rám böfögött. Ordenáré bűz ömlött ki belőle, én pedig a kardomhoz kaptam azonmód. Nem érdekelt akkor engem semmi se, elöntötte a vér a fejem, csak döftem, azt hittem, elkapom, de valami csudálatos módon megelőzött, az ökle villant egy pillanatra az orrom előtt, most meg nagy vizes pakolással a fejemen fekszem, édesanyám szerint tizenkét órája. Igen szégyelli magát szegény, és látom, nagy szomorúsággal a szívemre beszélne, ha nem lennék ilyen állapotban.

••84. augusztus 4.

Lám, nincsen még egészen elveszve sokat szenvedett, szép hazánk, ha efféle derék ifjak lakják. Ki gondolta volna, hogy itt az isten háta mögött ezek között a vigyorgó, ájtatatos szentfazekak között ilyen gyöngyszemre lelek. Csupaszende legényke, ugyanaz a tunya, szolgálatkész, birkatekintet, ráböfögök, el nem bírom viselni a fajtáját, felképelném valamennyit, ám ennek hirtelen tűz gyúl a tekintetében, a kardja villan, biz isten, ha nem vagyok észen, otthagyom a fogam, már a pengét várom, hogy éles fájdalommal a hasamba hasít, az öklöm azonban, az én drága jó öklöm ez alkalommal sem hagy cserben, gyors, és mint a pöröly, mielőtt bármit gondolhatnék. Látogatom ezt a kölyköt, az anyján látom, hogy a háta közepére kíván, de alázatos marad ám, hűde alázatos, hajlong, ötöl-hatal, húzza-halasztja-dagasztja, mint a nyúlós tésztát, a szemembe viszont bele nem nézne és be nem engedne. Ej, ganéj népek ezek...

••84. augusztus 6.

Halad ez a fiú, bizonyos Johannes Guilleaume, bizony isten halad, ki a csuda gondolná. De jajde teletömték azt a kemény kobakját, haj de makacs az anyja úristenit, ennyi álszent sületlenséget, de hiába, a tehetséget nem lehet mocsárba taposni, a vérét megcsapolni. Annak a papnak viszont, ennek a Rafael atyának, de megszorongatnám a gigáját, megsimogatnám lapáttal azt a kikent, kifent, tokás pofáját, ellenem hergeli a gyereket...

••84. november 12.

Úgy érzem magam, mint aki tükörszobába került, ahol minden ezerszeres ragyogással veri vissza a fényt. Elkápráztat, elvakít, elborít. Örvény nyílik meg alattam, a pokolig szív, hol vessem meg a lábam édesanyám, mibe kapaszkodjam?! Sokat olvastam, bölcselkedőket, tiltott, pajzán írásokat, sok undokság folyt le a torkomon, hánytam, mint a legutolsó disznó a sárban fetrengve. Csupasz mellű, dévaj lányokat látok éjjel és nappal, az ölük édes kéjjel hívogat, testük hozzám simul, és én nem bírom tovább, nyüszítve harapok, ölelek, beteljesülő gyönyörtől remegek, nincsen kiút, nincsen szabadulás, elfogyok édesanyám!...

••87. május

Sikerült. Magam sem hittem, hogy fog, s ha Rafael atya nem segít, soha nem is sikerül. Tudtam, hogy szeret. Mint mester a tanítványát, apa a gyermekét, és nem csak úgy. Láttam elfátyolosódó tekintetét, a testét átjáró lúdbőrző borzongást, ahogy hozzám érne, de még visszatartja a kezét, aztán nem bírja tovább és simogat, a hajam simogatja. Nem bántam, szegény ördög. Sajnáltam, mindenhol megvetették, kutyaszámba nem vették, már a koldus sem rúgott belé, de én nem tudtam utálattal nézni rá, én a régi arcát láttam a vonásai mögött, aki felnevelt, szeretett és akitől szabadulni sem tudtam másként. Sörre hívtam meg a kedvenc fogadójába. Nem bírta leplezni büszkeségét, ostoba vigyorgás ült borostától pettyes képén, horkantott a boldogságtól. Azt kértem, böfögjön rám. Nem remélt öröm cikázott végig testén: "Hát lehet?" - láttam, ezt kérdezi hangtalanul. Eltátotta a száját, én pedig a kardom húztam elő. Üdvözült örömmel tartottam bele böfögésébe az arcom, csorgó nyállal röhögött, pengém hegyével hasát csiklandoztam. "Emlékszel?" Sivított, mint a kismalac. Markolatig döftem a hasába a kardot aztán, teljes testtel beledőltem. Azt a rémült, fájdalmas megdöbbenést a szemében sohasem felejtem el. Vízszintesen szelve a csipőjénél húztam ki a pengét. Félbevágtam, nem sokat szenvedhetett. Sugárban ömlött belőle a vér... Szabad vagyok édesanyám! Végre újra szabad! Oly édes a levegő...

••30. december

Elfáradtam, zavaros, vizenyős tekintettel. Sárga kaftánban bólogatok, halkan mormolva, kezem unokáim fején pihen.

••••

A törvény legyőzi a káoszt. A törvény kőszikla, sohasem kopik el. A törvény gyönyörűséges. A törvény édesebb a csurgatott méznél és drágább az ofíri aranynál. A törvény szeretet. Én pedig szeretem a törvényt...

(Amolyan igazi, uborkaszezonos írás a régmúltból.)


12 komment

Címkék: vakvágány


A bejegyzés trackback címe:

https://elmondo.blog.hu/api/trackback/id/tr19626166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pistibacsi · http://henkajpan.blog.hu 2008.08.21. 19:10:57

Baszus, ez irodalomra emlékeztet. Én meg épp tegnap írtam jóbarátomnak, hogy ezt a blogot, habár még Tóta W Árpád is elismeréssel szólt róla egykoron, mégis valahogyan fülledtnek, áporodottnak, unalmasnak, agyonideologizáltnak érzem sokszor. Amiről meg helyén valón szóltok, az meg rég idejét múlt, ráadásul még mindig nem veszi senki komolyan az egyház hivatalosai közül. De most megrendült a cinizmusom. Bárcsak a gazdaság dübörögne úgy, mint itten a Szentlélek! Csak így tovább testvérek! aaaaaarrrrrrgggghhhhhhhh......

pistibacsi · http://henkajpan.blog.hu 2008.08.21. 20:42:51

vazz, második is vagyok? hát hová fajul ez a világ? "ne hagyjátok a honlapot a honlapot s a disputát!" (Reményik után)

ironmemberneck 2008.08.22. 00:54:15

Nem rossz ujjgyakorlat.
Esetleg írnál VALAMIRŐL is?

Amondo 2008.08.22. 11:03:36

Szerintem ez szólt valamiről. Ha jól értem, az elején is, meg a végén is ott volt a használati utasítás az olvasáshoz.

Ha pedig tényleg a (kérlelhetetlen és érzelmektől független) törvényről szólt, akkor szerintem jól el lehetne arról beszélgetni, hogy milyen összefüggések vannak törvény-bosszú-becsület között; mi lehetett a pap szerepe; hogy értékeljük azt, hogy a történet végén a főhős megelégedetten fejezi be életét (ha egyáltalán); vajon szerette-e a böfögőst és ez mit jelentett neki stb. Kár, hogy erre most nincs időm, meg attól tartok, hogy egy blog egyébként is teljesen alkalmatlan (ilyen fajta) beszélgetésre.

Nekem nagyon tetszett. Talán még jobban, mint mikor először olvastam.

ironmemberneck 2008.08.22. 11:51:25

Amondó vagyok, hogy akkor bennem van a hiba. Teszett, tetszett, de...
Szóval, a szösszenetben mutatkozó íráskészség okán ÉN többet várnék.
(de gustibus...)

cpandacsoki · http://isis.blog.hu 2008.08.22. 16:35:48

ironmemberneck, egyszer Mattheo Guilleaume 2 mondatosat írt, 3 ország hangulata javult fel 4 százalékkal, 5ezren tértek meg az egyházhoz és 6ezer csonkabonka dobta el a mankót.

ironmemberneck 2008.08.22. 19:29:38

Ezek után nem marad más, mint megszaggatni köntösöm, hamut szórni ritkuló ősz hajzatomra és és mélyen magamba szállni.
Mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa!
(De kérem jegyzőkönyvbe foglalni, hogy mindvégig hangoztattam, mennyire érdekelnek a telt idomú, fekete hajú hölgyek.)

Amondo 2008.08.23. 10:01:07

"egyszer Mattheo Guilleaume 2 mondatosat írt, 3 ország hangulata javult fel 4 százalékkal, 5ezren tértek meg az egyházhoz és 6ezer csonkabonka dobta el a mankót."

Annyira orultek, hogy nem volt hosszabb?

paplanvakond 2008.08.24. 14:13:27

Hat en nem ertem, pedig rohadtul erdekel, hogy most akkor mi van. Vki arulja el.

solideogloria 2008.08.24. 17:45:25

Sziasztok!

Nekem nagyon tetszett a sztori.
Amennyire en rekonstrualni tudom a cselekmenyt, a kardos szerette a bofogost. Ahogyan a megeroszakolt lany is szereti kicsit a kinzojat, muszaly neki, mert maskepp megorulne. Az anya szerepe eleg erdekes. O a "harmadik", aki hagyja, hogy a kicsikejevel azt csinaljon a csunya bacsi, amit akar, felteve, hogy nem veszi el tole az agyongondoskodas lehetoseget.

Pfuj, de analitikus vagyok...
Bocsassatok meg nekem, draga szeretett testvereim!

Mattheo Guilleaume · http://elmondo.blog.hu 2008.08.25. 12:18:16

Az úgy van, hogy valamiért szeretem azokat a részeket a Bibliában, amelyek így írnak a törvényről, mint azt próbáltam felidézni (pl. a 119. zsoltár). Egy ehhez kapcsolódó kép is tetszik, amikor egy öregember testesíti meg ugyanezt. Árkos, barázdált arca van előre-hátra hintázik a teste, és közben mormolja a törvényt. Nem azért, mert éppen olyan kedve van, vagy mert szenilis szegény, hanem mert az éppen arra a napszakra előírás. De nem is lélektelenül teszi, hanem egy teljes élet tanúságtételével, ami viszont nem valami fölfestett, idillikus élet, amiben ő világéletében mindent jól csinált, hanem nehéz és össze-vissza élet, amiben végül mégis kirajzolódik ez a vonal, és ahogy idősödik egyre tisztábban. (Mármint az a vonal, amiben a hétköznapjait egyre inkább áthatja az Isten törvénye és az annak való engedelmesség, ami végsősoron az Isten iránt való szeretet valamiképpen.)

Szóval először az első három sor született meg, aztán meg az az ötlet, hogy ez legyen keret. Aztán ebbe bele ez a történet Johannes Guilleaume-ról, ami én inkább úgy gondolom, hogy ujjgyakorlat. Lecsupaszítva elég banális, vagy legalábbis olyan mintázat, ami sokszor visszatér (egy erényes valakinek egy másvalaki rányitja a szemét egy tágabb világra, ami erős és magába szív, aztán, hogy ebből szabaduljon, az első valaki (az erényes), megöli a második valakit, hogy ebből szabaduljon). Viszont, egész jól lett megírva - két év távlatából ilyet én is mondhatok. Ezért tényleg ujjgyakorlat, olyan, mint amikor a festők egy csomó vázlatot készítenek egy kép előtt.

Úgyhogy kb. ennyi a megfejtés. (Szókratész is elég hamar kiábrándult az írókból, mívesen és lenyügözően írnak, de amikor a művük lényege és legmagva felől faggatod őket, akkor nagyon kiábrándítóan válaszolnak, nagyon felszínes dolgokat.)

Máskülönben viszont nagyon jól jönnek a kritikus vagy éppen dícsérő hozzászólások, mert abból nagyon sokat lehet tanulni, hogy egy-egy írás kire hogyan hat. Pl. írták korábban egy írásomra, hogy patetikus, aztán amikor három hét múlva megnéztem újra, akkor rájöttem, hogy tényleg az. És akkor szépen végig lehetett boncolgatni, hogy miért vált azzá...

geistwald · http://geistwald.blog.hu/ 2008.08.25. 21:11:29


Üdv!

Nekem tetszik, de a szerző kritikát vár, úgyhogy azt kap. Szóval az első-utolsó sorok (a továbbiakban: keret) szerintem nem passzolnak ahhoz, ami közöttük van. A keret olyan feszes, mint Keith Richards szövege a Karib-tenger harmadik részében. Ehhez viszonyítva maga a történet már sziruposan lett megfogalmazva. (Amúgy nem szirupos, de a keret miatt annak tűnhet.)

a törvény minden. a törvény szeretet.

vs.

ölük édes kéjjel hívogat, nyüszítve harapok, ölelek, beteljesülő gyönyörtől remegek

Persze ez csak az én véleményem, fogalmam sincs, hogyan kell írni :) Ha a világon senki mást nem zavar a dolog, akkor én vagyok a collateral damage, megyek is aludni.
süti beállítások módosítása