El Mondo blog

„Látni tanulok. Nem tudom, miért, de bennem most minden mélyebbre hatol, és nem marad ott, ahol eddig leülepedett. Erről a belső tájról nem tudtam eddig” (Rainer Marie Rilke).

Bővebben (rólunk)

Ha tetszett...

Egyébként...

Szeretjük az értelmes vitát, bírjuk az őszinte kérdéseket és elviseljük a beszólásokat. Kulturált, intelligens olvasóink iránti tiszteletből moderáljuk a durván személyeskedő, tahó kommenteket.

Utolsó kommentek

Kontakt

Olvasói leveleket: a bloggal kapcsolatos metsző kritikát, netán baráti vállveregetést, netán kéziratokat az elmondo.mekdsz kukac gmail.com címre várunk.

2008.09.08. 12:21 hecker héla

Delta

Ablakokról és gyöngyökről Mundruczó Kornél filmje kapcsán

Mindig olyan házban szerettem volna lakni, aminek hatalmas, keletre néző ablakai vannak. Anyám szerint ez több szempontból sem praktikus: egyrészt, mert mindenki belát, nem csak a fény, másrészt pedig, mert állandóan tisztítani kell az üvegeket. Bár anyámnak igaza van – ahogy mindig - mégis fotelből végignézett napfelkeltéről álmodom, fényben pancsoló bútorokról és öntisztuló ablakokról.

Most, ahogy nézem a filmet, ezt a két fiatalt - nem, nem gondolok arra, hogy testvérek, és mint vérrokonok, szerettek egymásba -, akik a vízen építenek házat, irigykedem a világosságra, amiben élni fognak. Azon a Föld-köldöknyi helyen, ahol állnak a cölöpök, gerendák, összeér az ég és a víz, nincs is egyéb, mint a Nap ráérős sétája az épülő lakóhely körül.

Kalapácskopogás van még, homoktengeren átkelő teknősbéka, nád, messze egy zajos falusi kocsma karcos emberarcokkal. Beszélni is fölösleges, nincsenek egyeztetendő időpontok, el nem felejtendő feladatok, kiegyenlítendő számlák, villódzó elektronika. Az a néhány mondat, ami elhangzik a filmidőben, épp ezért úgy üt lyukat a csöndbe, ahogy embertenyérbe a szög.

- Csináljak tüzet?
- Nem kell. Ha elalszik, csak hidegebb lesz, még jobban fogunk fázni.

Persze, a romantikus vágy a természetbe való visszatérésről és a független, teljesen szuverén lakozásról ábránd, amit újra meg újra előveszünk, elmesélünk egymásnak – de a végén oda jutunk, hogy megvalósíthatatlan.

Ki lehet vonulni a faluból, lehet ezt jogosan, nyomós indokokkal megtámogatva tenni – az erőszakoskodó nevelőapa, a tehetetlen anya, a reménytelen, monoton kocsmazene – de a falut és lakóit nem lehet megszüntetni. Lehet csak kelet felé nézni, és egy helyben ülve várni a napfelkeltét, de ettől függetlenül létezni fog nyugat is a lebukó Nappal, észak is a hideg széllel.

Mondhatjuk, hogy szabadságunkban áll megtenni, amit diktálnak bentről a hangok, de a többieknek is szabadságukban áll helyteleníteni tetteink, és erejükön múlik csupán, mikor csap át a helytelenítő fejcsóválás erőszakos cselekedetekbe.

- És az unokahúgom is itt fog veled lakni?
- Igen. Nincs abban semmi.
- Nem fogják ezt jó szemmel nézni...

Ha nem nézik jó szemmel, inkább ne is lássák - és a kalapácsütések nyomán most már nem csak a ház-és tetőszerkezet készül el, hanem a falak is. Az ablakkeretekbe pedig nem üveg kerül, hanem deszkák, szorosan egymás mellé. Aki nézni szeretne, se tehesse. A cserép nélküli gerendák között, bentről, még kilátni az égre.

Izolálódni is lehet, a magányszoba ajtaját magunkra lakatolni - de itt, ebben a filmben ez a tett sem ígér semmiféle jövőt: milyen kilátásai is lehetnek egy testvérszerelemnek? Meg hát, van itt az a furcsaság is, hogy érvek ide vagy oda, teljesen mindegy, az igazság kinek az asztalához ül le vacsorázni, hogy a közösség jogtalanul zár-e ki, vagy én zárom ki magamat – mégsem jó egyedül. Békülni kell, együtt lenni kell, még ha az együttlét sem ígér biztosan többet.

S bár a film tele van fénnyel, tisztasággal (ég, víz, nap) a legjelentősebb sötétben történik. A hatalmas halfogás ünneplésére az egész falu hivatalos - folyik a pálinka, tépnek az óriási kenyerekből, mértéktelenül esznek a mindenki számára nyitott vacsorán.

Akkor pedig, amikor a felszínen a feszült hallgatás helyébe fölszabadult nevetés lép, és látszólag minden nézetkülönbség súlyát és érvényét vesztette, akkor, a legváratlanabb pillanatban minden megborul – akár egy viharba került bárka. Fölfogni sincs szinte idő, ebben a lassú, csöndes filmben kiabálás és sikítás – aztán végleg elnémul minden. A következő reggelen már nem a ház áll a víz közepén mozdulatlanul, hanem egyetlen, narancssárga mentőmellény úszik a Duna torkolat felé.

"Minden, ami nyilvánvalóvá lett, az világos."

Egy huszadik századi gondolkodó szerint az igazság nem más, mint a létező elrejtettlensége - az, ami van, egyszer csak megmutatkozik saját mivoltában, láthatóvá válik az őt néző, rá odatekintő számára. Mint a gyöngy, amikor kikerül a kagylóhéjból és megmutatkozik saját szépségében és egyediségében - így formálódik a ház bedeszkázott falai közt egy kapcsolat két messziről jött, szomorú szemű ember közt.

Bátorság kell ahhoz, hogy fénybe tartsam önmagam, rejtőzködőből nyilvánvalóvá legyek. Oda tárjam tetteim, gondolataim, érzéseim mások elé. A "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek" paradoxonában rohangálok, kifecsegett mondatok és elhallgatott lényegek közt. Szeretnék pőrén állni a többiek előtt, ahogy csak az Isten előtt állhat az ember, szeretném ugyanazt az igen-lést megkapni tőlük, amit csak az Istentől kaphatok. Szeretnék nem gondolni arra, hogy ez veszélyesen kiszolgáltatottá tesz. Meztelenné.

Most egy olyan szobában lakom, aminek keletre néznek az ablakai. Tetőtéri ablakok, de a reggeli fény így is áztatja a szobát. Nem lehet belátni, tisztítani sem annyira körülményes az üvegeket. Szeretném, ha idebent gyöngy formálódna az elrejtettségben. Örülnék, ha avatott kezekbe kerülne, mikor megmutatkozik majd. Boldog lennék, ha lenne bennem elég bátorság a keveset is szórni, tágra nyitni az ajtókat, leszakítani a deszkákat az ablakokról, nyitva állni, mint a félkész ház a víz közepén. Legyen akármi is a következménye ennek.

Vetítik:

Cirko-Gejzír, szeptember 17. (szerda), 20:00 óra


4 komment

Címkék: ajánló film kult


A bejegyzés trackback címe:

https://elmondo.blog.hu/api/trackback/id/tr38653678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mattheo Guilleaume 2008.09.09. 00:30:41

Szóval szerintem ez egy igen jó írás...

gGarib 2008.09.09. 07:28:16

Igen, kedvet kaptam megnézni, pedig nem vagyok egy nagy művész-film rajongó......

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2008.09.11. 10:05:26

Miért nem gondolsz arra, hogy mint testvérek szerettek egymásba?

Pista 2008.09.11. 15:36:13

Szerintem a "nem, nem gondolok arra..." fordulat itt annyit tesz: "attól eltekintve", "azzal nem számolva". Vagyis, a szerző, amikor irígykedik a filmbeliekre, nem a testvér-szerelmet irígyli.