
Akármennyire is igyekeznek, hogy ne úgy legyen, az aluljárói jézusos rockbandák kísérőcsapatának tagjai megilletődöttek. Szóval sajnálom őket, amikor csakazértis felemelik a kezük, csakazértis behunyják a szemük, csakazértis eksztázisban énekelnek, legalábbis az arcuk erről árulkodik; igaz kicsit túlságosan is hamar érkezik az az eksztázis, de hát a Szentlélek munkáját ki befolyásolhatná. Sajnálom őket, mert jó esetben egyszer megfizetik majd mindennek az árát, amikor sutba vágják maskaráikat. Persze nem mindenki, mert van, akinek jól áll, csak akinek nem áll jól, az...
Szerencsétlen kis dolgozó az idétlenül hadaró csápjaival, motolla lábaival, amint éppen a galacsinokat görgeti. Néhány millió termesz és egyetlenegy királyné. Ez vagyok én, sem nem termeszkatona, sem nem királyné, sem nem művész, sem nem feltaláló, sem nem kiválasztott, hanem egy apró munkás, egy vakarék, aki már rég beleoldódott a kollektív piramisvárba. De még csak az Úrtól elrendelt próféta sem vagyok, holott, ha valaki, hát ő a jellegtelen, név nélküli alakokat kedveli. Ez voltam én...
Az @RC 2007-es témája: élni és túlélni Magyarországon. Erős váltás ez a kellemesen csengő, reményekkel teli Magyarország dal (és vallomás) után. Elgondolkodtató az @RC posztere is. Brutálisan megpakolt hátizsákot és kellékeket viselő büszke pesti srác. Az arca elszánt: élni fog, mert élni akar. Itt és most. Rabok legyünk vagy szabadok?! Mégis, félek tőle, hogy ez a radikális üzenet valójában gyávaság.
Vannak művészek, akik aztán tényleg kiverik a biztosítékot! Ilyen Hermann Nitsch, akinek múzeuma a mai napon nyílik az alsó-ausztriai Mistelbachban.
A profizmus és a szakértelem mindig megmelengeti az ember szívét. Még akkor is, ha a bulvárlapok marketingeseiről van szó. Sőt most annál inkább.
Utolsó kommentek