El Mondo blog

„Látni tanulok. Nem tudom, miért, de bennem most minden mélyebbre hatol, és nem marad ott, ahol eddig leülepedett. Erről a belső tájról nem tudtam eddig” (Rainer Marie Rilke).

Bővebben (rólunk)

Ha tetszett...

Egyébként...

Szeretjük az értelmes vitát, bírjuk az őszinte kérdéseket és elviseljük a beszólásokat. Kulturált, intelligens olvasóink iránti tiszteletből moderáljuk a durván személyeskedő, tahó kommenteket.

Utolsó kommentek

Kontakt

Olvasói leveleket: a bloggal kapcsolatos metsző kritikát, netán baráti vállveregetést, netán kéziratokat az elmondo.mekdsz kukac gmail.com címre várunk.

2010.09.07. 10:50 ElMondo berliner

Berlin szikrák 1.

Szombat délelőtt. Valahonnan monoton énekhang szivárog a nyitott ablakon keresztül hozzám. Muszlim ima – számolgatom, vajon hanyadik lehet a napi ötből, de mivel ez a napkelte időpontjától függ (amit én szokás szerint átaludtam), nem jutok semmire. Megnyugtat ez az idegen dallam, a hangok kicsit mozdulnak csak fölfelé és lefelé, a szavakat véletlenül sem értem, olyan, mint egy altató. 

A házban, ahol három német lakótrásammal együtt élek, rajtunk kívül csak arabok laknak. Vagy törökök – erre a különbségtételre nagyon vigyázni kell. Mindkét csoport tagjai megsértődnek, ha a másikhoz sorolják őket – de sajnos az én szemem még nem elég éles a különbséget észrevenni. A lakótársam mindig azt mondja: a 11-ben csak arabok laknak, a 11c-ben csak törökök. Meresztem a szemem: tényleg? Ő meg nevet: á, tudomisén, de jól hangzik, nem? Én mindenkinek ezt mondom. Azóta én is ezt mondom mindenkinek, holott be kell vallanom, hogy nem emlékszem pontosan, melyik épülethez melyik nemzetiséget osztotta be. De kb. így van ez. 

A ház lakóinak 75-80 százaléka biztosan gyerek. Vagy akár mégtöbb – a szomszédunkban két felnőtt 7 gyerekkel él együtt. Van liftünk is, ami a gyerekek össze-vissza nyomkodásától gyakran tönkremegy, de az ide költözésem napján épp működött, ami lehetővé tette a bútorok ötödik emeltre való szállítását. Mi lakunk a ház tetején – fölöttünk nem ugrál senki, mi dörömbölhetünk mindenki fejében. 

A 11c-ből mesélte egy lány (ő az ottani egyetlen nem törökök lakta lakásban él), hogy egyik este házibulit tartottak és hirtelen ott volt a rendőrség. Az alattuk lakó török asszony hívta ki őket. A házibulizók csodálkoztak: nekik nem szólt senki, hogy halkítsák le magukat, hogyhogy azonnal a rendőrség jött? Később magyarázta el a férj: a feleség egyedül volt otthon, nem mert fölmenni és becsöngetni, hogy őt zavarja a parti, a férj meg nem volt ott, hogy ő menjen és szóljon, így aztán maradt a rendőrség. A lakótársam értetlenkedik: de hát mi az, hogy nem mer kijönni a lakásból szólni? Gondolom a magyarázat valahol abban rejlik, hogy más a nő szerepe, nem fog fellépni és bármit is követelni (főleg, ha nincs ott a férje). De ez csak az én feltételezésem. 

Az asszonyok legtöbbje fejkendővel él. A Landwehrkanal menti reggeli jogging során már többször találkoztam egy szembefutóval, aki fejkendőt visel. Tisztelem érte – én legszívesebben a polómat is eldobnám ebben a hőségben 5 perc futás után – és mindig örülök, ha látom: valami nagyon „berlinit” csinál. Elgondolom, hogy mekkora lépés lehet az ő számára, hogy fejkendőben itt kocog, főleg, ha arra emlékszem, nekem mekkora lépés volt a szülővárosomban, ahol a folyópartot legfeljebb kutyasétáltatásra használják, elkezdeni az edzést. Nem is szólva arról a cseh barátnőmről, akit Prágában szó szerint kiröhögtek, amikor futni látták. 

Kreuzbergben a legnagyobb a munkanélküliek száma egész Berlinben. Én itt lakom. Ehhez a számhoz az is hozzátartozik, hogy itt a legnagyobb a 35 év alattiak százalékos aránya, a sok gyerek nyilván nem kereső. Kint állandó fesztivál hangulat van – rengetek nemzetiség él ebben a negyedben, ami a fal leomlása előtt, kelet és nyugat közé szorulva, egy alternatív szubkultura fellegvárává nőtte ki magát. Itt élni manapság megint nagyon cool. És gyönyörű is – eltekintve a felfoghatatlan mennyiségű szeméttől és kutyaszartól. A negyeden keresztülfolyik a Spree csatornája, mindenütt zöld zöld zöld és régi házak, új üvegházak, mesés hidak és a nap minden órájában szerteszét heverő, napozó emberek. Azt mondják, Berlin olyan gemütlich (kellemes, kényelmes) és ez talán a legtalálóbb szó erre a városra. Na meg, amit a polgármester mondott: Berlin ist arm, aber sexy. (Berlin szegény, de szexi.) 

Az Admiralsbrücke minden este egy nagy partiplacc. Az emberek az éjjel-nappaliban (Späti) vásárolt sörökkel a hídon ülnek, zenészek egész stúdiócuccal vonulnak ki és jammelnek az éjszakán át.

Itt lógunk a barátnőmmel, mikor megszólít minket egy török (arab?) fiú. Nem is tudom már, mivel kezdett, aztán elment és visszajött – és nagyon komolyan azt mondta: Miért gondolják az emberek, hogy azért, mert megszólítod őket, máris asi vagy?(Asi: Assozial, durva leszólásnak számít.) Ha szőke lennék és kék szemű, akkor minden rendben lenne velem? Rámnéznek és azt gondolják, tudják, ki vagyok. Most mondd meg, én ha rádnézek, tudom, hogy te rossz vagy jó ember vagy-e?  A barátnőm nagyon okosan válaszol: Szerintem ennek nem a kinézetedhez van köze, hanem ahhoz, hogy vannak emberek, akik egyszerűen nem szeretik, ha leszólítják őket. A fiú még tovább beszél, én meg megnyugtatom, hogy egyáltalán nem asi (kifejezetten intelligensnek tűnik) de a telefonszámomat még akkor sem adom meg, ha nagyon édesnek találja a tekintetem. A barátnőm szerint a következő a baj: ha ő Isztambulban van, nem tud mit kezdeni a folyamatos megszólításokkal. A mi kulturánk egyszerűen sokkal zártabb, itt nem megyünk csak úgy oda a másikhoz ismerkedni. Még itt, Berlinben sem. 

És mégis együtt élünk. Így élünk mi együtt. Nyilván ott vannak a titkos félelmek meg a feltételezések – de én pl. a házunkban lakó felnőttek nagy részét igazán kedvelem. Mindig segítenek, ha bénázok a liftben a biciklivel, meg előre engednek és kinyitják előttem a bejárati ajtót. A gyerekekkel is rendszeresen beszélgetek (bár a kommunikáció jelenleg legfőképpen abból áll, hogy ki tette tönkre a tökúj postaládákat). Összességében úgy látom, érzékelem, hogy ez a sokszínűség fölszabadító, ha el tudjuk fogadni és nem megítélni akarjuk. A fejkendőben kocogó fiatal lány legalább annyira szimpatikus nekem, mint az apuka, aki a babakocsit maga előtt tolva fut a csatorna parton. És szeretem, amikor mindenféle nemzetiségű (az étcsokoládé feketétől a hófehérke fehérig) valahol a földön együtt ül és zenél. És jó, hogy ebbe a változatosságba én is beleférek, a magyar-német-görög gyökereimmel, vicces akcentusommal és bénázásommal. 

És nyilván vannak konfliktusok, iskoláztatási gondok meg miegymás – de alapvetően ebben a városban otthonra lelt a „kisebbség”. (Ehhez az is hozzátartozik, hogy tulajdonképpen a berlini számít valódi kisebbségnek, mert ennek a városnak minimum 50%-a nem idevalósi, a legviccesebb akcentusokat hallod az utcán és a legkülönfélébb nyelveket.) Meg a nem-kisebbség is idomult a kisebbséghez – én pl. nagyon szeretem a török élelmiszerboltokat, ahol 35 féle olivabogyó fajtából válaszhatok, és a kedvencem a török piac minden kedden és pénteken, ahol 1 euróért 2 ananászt kapsz, meg még egy bókot is grátisz. 

(Meg aztán arról sem kell hallgatni, mennyi ebben a városban a valódi asi, akik teljesen tönkremenve mutatják fel büszkén a semmit.)

Ha akarom, kinyitom a Bibliám és olvasom, miközben a szomszéd a napi imájával énekli tele az udvart. És nem fogok arra gondolni, hogy há, mit nekem fundamentalizmus, egy az Isten akárhogyan is hívják! De arra viszont gondolok, hogy most épp egy olyan pillanata van a létezésnek, amikor hallom, ahogy ő imákozik és az imádsága nem szorítja ki a térből az én Istenhez való fordulásomat. Sőt: ez a cselekvés most összeköt és egymás mellé helyez minket. 


2 komment

Címkék: berlin tolerancia társadalom


A bejegyzés trackback címe:

https://elmondo.blog.hu/api/trackback/id/tr432273335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

12. Pausz 2010.09.09. 07:34:32

Nekem volt török barátnőm.

Ez a fejkendő meg nemmerekszólniegyférfinak egyáltalán nem általános.

Törökország, amíg a hadsereg kontrollja sokfelé elér, szekuláris állam lesz.

Más muszlim hagyományú-kultúrájú országhoz képest ott az egyik legmagasabb a "funkcionális atesiták" vagy "nominális muszlimok" aránya.

Egyébként a többség hagyományos szunnita, jelentős, a síta ágba sorolt alevita kisebbséggel, akik nem merev külsőségekben élik meg hitüket a mindennapokban.

A vallási irányzatokból fakadó különbségek legalább olyan hangsúlyt érdemelnek, mint a nemzeti-etnikai.

Elég rossz megfigyelőnek kell lenni ahhoz, hogy egy-két hét után valaki ne tudja megkülönbözettni általában a törörköt az arabtól.

Egyébként meg:

A KELETI MUSZLIM NŐK MÉG TUDJÁK SZERETNI A FÉRFIT.

Annak ellenére is (vagy tán furcsa mód épp amiatt) mondom ezt, hogy nem került sor aktusra.

Abban a kultúrkörben még van megbecsülése a nemek KÜLÖNBÖZŐSÉGÉNEK és az ebből fakadó szerepeknek. Nem eltörölni akarják a biológiai-pszichológiai különbségeket.

Ennek példája a fenti házibulis sztori is. Persze ez is kicsit túlzásba esés, hogy ne szóljon valaki, ha valami zavarja. Csak épp ne értsük félre a háttérben meghúzódó motivációkat.

Kevés itthoni barátnőmtől kaptam olyan tiszteletet, mint a török lánytól és kevés itthoni lány követelt meg magának annyi megbecsülést, mint a török barátnőm.

A nyugati hitehagyott fehér ember körében a törtető-birtokló lekezelés-beképzeltség a jellemző vagy a leszarom-lazaság.

KÉRDÉS:

Melyik társadalomban szabadabb a nő?

Amelyik meztelenül széttárt lábakkal címlapra teszi a nőt és szilikon kell ha nincs legalább C-s melled

vagy az a társdalom, ahol a kendő vagy burka megvéd attól, hogy szexuális tárggyá válj bárki szembejövő számára?

A muszlim világ sem hiba nélkül való, de nem elsősorban Afganisztán meg binLaden meg Alkaloida :).

12. Pausz 2010.09.09. 07:49:16

@12. Pausz:

Ugyanakor A POSZTTAL ELLENTÉTBEN

NEM HELYES a "skála szélsőértékeinek", a túl távoli élet- és szemléletekmódok összekutyulása,

mert akkor a rosszat a jótól is nagyon nehéz lesz megkülönböztetni.

NEM kell ahhoz keveredni, hogy a másikat tiszteletben tartsuk.

ÖNMAGUNK tiszteletben tarása ugyanolyan fontos mint másé, ennek módja pedig éppen az, hogy nem keveredünk el, hanem megőrizzük önazonosságunkat és egyediségünket.
süti beállítások módosítása