A főnököm vonalas ember. Vonalakból áll. Vagy csak egy vonalból. (Főnököm egy egyenes.) Több. A vonalak párhuzamosan futnak egymás mellett. (Élete alapvetően egysíkú, de akadt benne egy kitérő.)
Ha főnökömet közelről szemléljük, elhamarkodott következtetéseket vonhatunk le ezen vonalak közti távolságról. A valós képhez szélesebb látókörre volna szükség. Innen már könnyen beláthatnánk, hogy főnököm jövőképe szempontjából különös jelentőséggel bír, hogy gondolkozása euklideszi-, avagy bolyai-alapú.
Főnököm elvárja a pontosságot. A beosztottjai tehát optimálisan pontokból állnak. (Két pont között a legrövidebb stb.) De a helyzet nem optimális. Talán, ha karakterünk a homlokunkra lenne írva, le lehetne olvasni, mint egy vonalkódot. Akkor főnököm is könnyen válogathatna megfelelő beosztottakat. Vonalkód nélkül azonban csak tapogatózik. Afféle vaktérképet vázol fel idővel az emberekről. Vannak raszteres pontok, szétesettek, van szaggatott vonal. Ezek között kell aztán tájékozódni, közlekedni.
Főnököm szeretne engem is feltérképezni. Szempontjai könnyen beláthatóak. Neki közlekednie kell, tudnia kell, hogy hol talál, de ha más utakon jár, nem volna jó belém botlania, nem lehetek neki akadály. De nem találja a vonásaimat.
Az életem egy folt. (Szüntelen mosódnak partjaim stb.) Egy folt vagyok, ami mozgásban van. Folyton továbbmegyek, és folyton lemaradnak, amiken keresztülmentem, Természetemnél fogva nem érzem, hol a határ. Nem érzem, mi, az hogy határ; nem jelent semmit. Van, aki tudja, hol a határ. Tudja, mert van határa. Aki ilyen, nem érti meg, hogy mért megyek tovább. Nem érti a mozgást, nem jelent neki semmit. Kérné számon az irányt, hosszúságot.
Ha magam is vonalas lennék, elegánsan a főnököm szeme közé vághatnám: Találkozunk a végtelenben! Próbálom viccel békíteni.
Ez nem geometria. Minden csak grafika - forráz le.
Utolsó kommentek