Néhány évvel ezelőtt anyukám egyszer csak megkért, hogy mossam le a hűtőszekrényt. Álltunk a konyhában, ő a főzéssel volt elfoglalva, én meg épp arra jártam, úgyhogy megragadta a kínálkozó alkalmat.
- Jó, de mivel? – tettem fel a logikus kérdést.
- Szódás vízzel – mondta Mama magától értetődően.
- Az meg mi? – kérdeztem.
Anyukám értetlenül nézett, és azt mondta, hogy a szódás víz az szódás víz, és ennél közelebbit nem lehetett kiszedni belőle. A főzés teljesen lekötötte, és gondolom, azt pörgette végig az agyában, milyen szakképesítést nem igénylő teendők vannak még, amiket betanított munkások is elvégezhetnek, mármint a húgom és én. A szódás víz kinyilatkoztatásával le is zárta az eszmecserét.
Emlékszem, ott álltam, a szivaccsal a kezemben, és hirtelen elöntött valami keserű düh. Mama háttal állt nekem, persze, a dolog részéről túl volt tárgyalva. És akkor kitört belőlem: Olyan nincs, hogy szódás víz! Mi a bánat az a szódás víz? Szódavíz, olyan van, de szódás víz nincs! És éreztem, hogy vörösödik a fejem. Ne használj olyan szavakat, amiket nem értek, amiket sose használtál! Ebből már elegem van! Tőled tanultam meg beszélni, hogy van képed ilyenekkel előrukkolni ennyi év után? Harminc évig éltem úgy, hogy sose mondtad, hogy szódás víz. Most már késő! Mi a nyavalya az a szódás víz és hogy hallgathattad el ezt eddig?






2008-ban a Muzsikás Együttesé a WOMEX-díj. A világzenei műfaj legnagyobb kitüntetését először ítélték oda ellenszavazat nélkül, és először veheti át európai együttes. A Muzsikás szerint a díjat elsősorban a magyar népzene kapta. Amit Kodály és Bartók száz éve elkezdett, idén beérett: a magyar népzene feljutott a csúcsra. A siker hátteréről, a díjról, a népzene erejéről, Hobóról, a megszálló szovjet hadseregről, tervekről, feleségről és a Muzsikás-titokról az El Mondo színeiben Hamar Dávid kérdezte Hamar Dánielt, a Muzsikás frontemberét. Családiasan.
Dr. Szathmáry Eörs az ELTE Természettudományi Kar Biológiai Intézetének egyetemi tanára. Tagja az Academia Europaeának, 2008-tól levelező tagja a Magyar Tudományos Akadémiának. Az evolúcióbiológia nemzetközileg elismert szakértője. John Maynard-Smith-szel közösen írt könyvük, Az evolúció nagy lépései az evolúcióbiológia egyik fontos alapművévé vált. Dr. Szathmáry-t az evolúciós gondolat jövőjéről kérdeztük.
Grúzia szinte eltűnt az itthoni sajtóból. A tűzszünet óta a helyzet továbbra is rendezetlen, bár az általunk megkérdezett grúziai keresztények szerint Dél-Oszétia és Abházia grúz szempontból már véglegesen elveszett. Az újjáépítést egyre sürgetőbbé teszi, hogy
Utolsó kommentek