Miután miniszterelnökünk kimosakodta magát vasárnap a közszolgálati televízió Szólásszabadság című műsorában az ámulva hallgató riporter előtt - mert mi mást is tehetne egy riporter ilyen helyzetben, mint hegyezi a füleit és befogad -, és megszavazta magát a XXI. századi történelem legnagyobb magyar alakjának, aki egyenes gerinccel és félelmet nem ismerve száll szembe a velejéig romlott politikai elittel, akik a választópolgárokkal összekacsintva állják útját a valódi reformoknak, szóval ezután a skrizofén kirohanás után, a születésnapi partimat az összes remek süteményekkel odahagyva kocsiba pattanunk, és kirobogunk a Kossuth térre.

Manapság már mindenhova fényképezőgéppel érdemes menni. Sajnos, ma nem volt nálam, így nem sikerült megörökítenem a Calvin Café tábláját, de talán írásban sem rossz.

A permanensen jó emberek nyilván csodálkozva szemlélik a Gyurcsány-jelenséget. De aki már maga is volt néhányszor undorító, az mély empátiával tekint Ferire. Ilyen vagyok például én is.

www.enalapjabanvevenagyonhasznosnaktartomazinternetetsotszeretemis.hu

www.deazertezmegiscsaktulzashogymindenrolkulonoldalontajekozodhatunk.hu

www.tovabbiszepnapotmindenkinek.hu

Hogy kezeljük világnézeti különbségeinket? Gyilkolásszuk le a máshogy gondolkodókat? Vagy inkább a vallást csak templomban gyakoroljuk, egyebütt hallgassunk róla, kezeljük szigorú magánügynek/tabunak? Vagy lehet nem kirekesztően is anyázni egymást?
Harcolnom vagy kooperálnom kell a máshitűekkel? Esetleg kooperáljunk, hogy harcolhassunk?

Bár Zidane - nagyjából az elnöki beszédeket idéző jelentőségű - sajtótájékozatóin tagadta, hogy bármiféle politikai vagy vallási dimenziója lett volna Materazzi provokációjának vagy az azt megtorló legendás mozdulatnak, a reakciók azóta is alig csillapodnak. A fejes története önálló életre kelt, és a szeptember 11 utáni világgal együtt lélegzik.

A tömeg rohamosan növekszik, a feszültség kitapintható. A digitális óra piros tizenötöse pontosan hat és fél perce mutatja kitartóan, hogy a metrószerelvény negyed perc múlva érkezik és indul tovább. A kocsiban talpalatnyi hely sincsen. Egy könyök az orromnál, egy a gigámnál. Hirtelen valami mikrofonhangot hallani, a metróvezető személyesen szól hozzánk: